....lesz, lenne, van ma!

Sok évvel ezelőtt úgy alakult az előző kapcsolatomban, hogy általában csütörtökönként tudtunk egy kis időt szánni egymásra, magunkra. A lehetőségek, az akkori életvitelünk így hozta, hogy nem éltünk együtt, csak csütörtökön tudtam át menni hozzá és hétfő reggeli együtt voltunk. Ezért csütörtök este, mikor megérkeztem, akkor az elmúlt napokat, behatásokat, élményeinket megbeszéltük, egymásra hangolódtunk.
Egy idő után ez szertartássá vált.
Halk zene a háttérben, finom gyertyafény és egy forró tea, vagy forró csoki.
És csak beszélgettünk, próbáltuk a napi, heti gondokat lepakolni magunkról, egyre jobban egymásra figyelve elmerülni a pillanatban.
Lehet azt mondani, ez csak egy kis felvezetése volt a forró éjszakának.:-)))))
Ez a kapcsolat abba szakadt s vele együtt ennek a kis rituálénak is.

Ez így természetes, mégis az ember lelke, vagy az enyém legalábbis, vágyik egy ilyen kis közös összetartó fonálra.

Próbáltam a többi kapcsolataimban is megtalálni ezt a fonalat, kialakítani...nem, nem ilyen, nem ezt az estéket...az egyénnek megfelelő más kis szokást.
Mostani páromnál elég nehéz, mert nem egy romantikus alkat. Nagyon szeret bújni és cirógatni, de a romantika azt hiszem tőle távol áll! Ami nem baj, mert nem vagyok abban biztos, hogy én is az a lányregényeken nevelkedett álmodozó lány lennék.
Sőt....inkább erotikus töltetű könyvet olvastam, mint szerelmes könyveket. Körülöttem nem voltak zsebkendők, melyekben sok-sok álmodozó könnyek lettek felitatva.
Mindenestre ez a kis szokás beívódott a lelkemben és nagyon hiányzik.
Próbáltam rávezetni, hogy az milyen jó és mennyire jót tesz a lelkünknek. Megállni egy kicsit, megállítani az időt, terheket lerakva önfeledten, csak pihenni, viccelődni, beszélgetni és élvezni egymás társaságát. Ebből már csak egy lépés a teljes odaadás, az önfeledt szeretkezés.
Ő annál stresszesebb, hogy megértse miért jó ez, valahogy nem tudta az elején átadni magát, ezért nem is érezte szükségességét.
Mikor eljutottunk oda, hogy párterápia és pszichológus, ott is az derült ki, hogy a megközelítésem jó, megerősítést kaptam, hogy nem kellene hagyni ezeknek a napokat elveszni az életünkből. Úgy tűnt megértette, és tényleg elkezdődött valami, valami rendszeresség az életünkben.
Bár akkor sajnos ezek az esték kicsit másról szóltak, bevallom én is hibáztam, mert a problémára és annak megoldására görcsöltem rá, és nem arra, hogy ellazuljunk és az érzésre rábízva magunkat elinduljon valami folyamat.

Igen....domináns egyéniség vagyok...szeretem tudni, hogy a dolgok a kezemben vannak és a megoldást is látni szeretem, vagy legalábbis a hozzá vezető utat.
Megakartam érteni Őt, szerettem volna látni, érezni, hogy miként gondolja, hogy fogja, gondolja, merre indul, hova akar eljutni?!
Valószínű Ő nem volt kész erre, nem voltak meg a tervek, a döntések, így mindig csak be pánikolt ezektől a beszélgetésektől, mert Ő még nem járt előttem 2 lépéssel, hanem, még el sem indult az úton.
Így abba maradtak!
Nem erőltettem, én is éreztem ennek így, ebben a formában semmi értelme. De a doki azt gondolta, hogy majd így megnyílik az én párom és előrébb jutunk. Tovább lépés helyett, visszafelé haladtunk. Talán azért mert a dokinak ezeket a félelmeit, belső vívódásait nem mondta el.
Ezt most értettem meg a hétvégén, mikor végre beszélt.

Ennek ellenére most azt javasolta legyen a héten kedd....legyen, és majd meglátjuk.
Hát legyen!:-)

Ma hamarabb fogok hazaérni (ha minden igaz) mint Ő!
Azt hiszem frissen fürdött, csinosan felöltözött, dekoratív, dögös anyut fog otthon látni, mikor hazaér.:-)
Nem fogok direktbe gyertyát gyújtani, mert attól esetleg megint görcsbe rándul a gyomra...isten ments, hogy most elmeneküljön...mondván már megint beszélgetés jön, amit a háta közepére sem kíván.
Csak halk zene, nyugodt hangulat....
Kis szekrényemből elővehetném, a kishavert, de nem teszem...félek ettől is csak be stresszel, hogy neki most itt teljesítenie kell.
Nem áll szándékomban semmit sem kierőszakolni belőle, sem sarokba szorítani, csak egy kellemes estét eltölteni, amit Ő is akar.
Örülnék neki, ha ebben a hangulatban érne haza, mert ez azért fontos lenne nekem is.

Aztán majd meglátjuk!!!!!!!!!! :-)