.....a neten. Hogy milyen szempontból? Mondjuk, potenciális férfi terén.
Türelmes vagyok, kedves, megértő, látom, hogy mintha már valamit fogna abból, amit évek óta mondok, most mintha nem süket fülekre talált volna a szavam, hangom...de ettől még a naptárban peregnek a napok és megint azt látom, hogy közelítünk az egy hónapos fordulóhoz.
Persze, mondhatja, hogy de a mikulás közbeszólt.
Ebben igaza is van, de azt meg én érzem, hogy bennem nő a vágy, a hiányérzet, és a részéről meg nem érzem a vágyat, a várakozást, hogy a mikulás végre elmenjen, és szabadjára engedhesse a szenvedélyét.
Az eddigi tapasztalataim meg azt mutatják, hogy ha nem érzem, hogy várakozó állásponton van, akkor ott nem is lesz semmi.
És akkor most megint pesszimista voltam.:-)
Pedig nem kellene, mert a hétvégénk szuper volt. Volt ott szeretgetés, móka, kacagás, beszélgetés, pihenés, napsütésben sétálgatás...
Szóval, kijelenthetem, pesszimizmusból kifolyólag körbenéztem.
És savanyú volt a szőlő.
Vagy bennem van a hiba, és már az én libidóm is a béka feneke alatt van, csak az agyam jelzi riadtan, hogy telnek a napok....vagy tényleg ennyire silány a felhozatal?!
Nem fogott meg senki, fantáziámat nem indította meg egy jelentkező sem.
Ha az ember lánya megfelelő helyre, megfelelő névvel lép be, rövid időn belül elég sok ajánlatot kap.
De kell a fenének!!!!!!!!! :-)))))
A hús piacon fellógatott húsdarabként, nagyon nem éreztem jól magam.:-)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2010.11.15. 15:29:28
másrést én is sokat gondolkodom ezen a "amit szabad Jupiternek, nem szabad a hatökörnek" dolgon. ezerévek óta van belenevelve a társadalomba, hogy mit szabad és illik és nőnek és mit nem. kész csoda, hogy mostanra odáig azért eljutottunk, hogy a férfiak többsége is elismerő azt a jogot, hogy egy nő is élvezze a szexet...