My secret

...nem veszik észre a jelzéseket?
Vagy érzékelik, csak nem akarják értelmezni?

Tegnap ismét randin voltam.
Nem vágytam rá, lassan 1 hónapja leveleztünk és már kezdett minden fajta érdeklődésem elveszni az egész iránt.
Azt éreztem megfulladok, hogy nem érdekel, a padlás tele van, hogy nekem ennyit és ilyen sűrűn ír.
Nem dorgáltam az elején, hisz tudomásul kellett vennem, ez nem a lila oldalas ismerkedés, talán bennem van a hiba, Ő normál kapcsolatot keres, így nem tudhatja én ettől már el vagyok szokva és az agyamra megy.
Mikor már a harmadik hetet is elkezdtük és még mindig túrázós és főzős élményeit ecsetelte, akkor már beszóltam neki, hogy talán rá vagyok kíváncsi és nem úti és főzős naplót akarok olvasni.
(mert hogy a kérdéseimre nem igazán felelt és kérdéseket nem tett fel)
De nem nagyon vette a lapot. Kicsit formálódott, már kaptam személyesebb infókat is, de a kérdések még mindig elmaradtak.
Untam, már 3-4 nap múlva válaszoltam.
És Ő lendületben maradt, jöttek a nyomasztó levelek.
Én pedig nem válaszoltam...vagy csak késve.

És jött a felvetése, találkozzunk.
Na bazd meg.
Legyen! Zárjuk most már rövidre ezt a dolgot.
Mivel vallom, hogy nincsenek véletlenek, valamiért össze kellett akadnunk a neten, valami dolgunk van egymással...derítsük ki mi is az?!
Ha eddig nem jött rá, hogy én lassulok és pikírt kis megjegyzéseimet sem vette/akarta észrevenni, akkor legyen, találkozzunk.
Felhívott és tudtam nem az én emberem....beszél és beszél, kicsit elvarázsolt gondolatvilággal. 
DE! De sikerült megnevettetnie, így esélyt adtam neki. Ez fontos, mert ritka élmény.:-)

Tegnap ott állt a megbeszélt helyen, késtem, pedig soha nem szoktam...talán ez is jelezte, hogy nekem ez nem fontos! (ha már elemezni akarom magamat)
Nem vett rögtön észre, így nekem volt pár másodpercem megszemlélni...meglepetten láttam, a fogsorát tisztogatja a nyelvével, mint aki most fogyasztott el egy marék mogyorót és még mindene tele van vele. Furcsa látvány volt ez, így az első randin, első benyomásként.:-)
Észrevett, közeledtünk egymás felé, és azt láttam, amitől meg már majdnem hangosan felnevettem, hogy a szája mintha lángost evett, fénylett a...nem tudom mitől. Hogy az az elfogyasztott étel volt, vagy szájfény, melyet úgy kent magára, mint a kis majmok a rúzst?! Nem tudom, mai napig nem tudom, de talán jobb is.
Mert, hogy ezzel a fénylő szájjal nyomott két nagy puszit az arcomra. Azt hiszem örültem volna a felszínes, levegőbe nyomós puszinak...:-)
Automatikusan odanyúltam volna az arcomhoz, hogy letöröljem, vagy ellenőrizzem ez most ragad, vagy csak szájfény? De erőt vettem magamon és leszorítottam már lendületben lévő kezemet.
A döbbenettől kicsit felocsúdva ezek után próbáltam gyorsan feltérképezni a többi látványt.
Mert ugyan (végre!) normális cipőben volt az illető és még zakó is volt rajta, de valahogy még sem volt szívet melengető látvány számomra. Úgy állt rajta a zakó, mint egy madárijesztőn, kicsit mintha nagy is lett volna...egyenes szabású, amitől a "nagy rá" hatás volt, mert egyébként a pasi nem volt egy nagy darab, izmos. Inkább izmos, szikárnak mondanám. Ebben a nagy zakóban meg még vékonyka, pilicka comboknak tűnt a lába.
Néztem Őt és valami azért érdekelt, felkeltette az érdeklődésemet...de nem tudtam megmondani, hogy mi. A fénylő szája taszított, de talán a szeme...talán az meg olyan kis megkapó volt.
Így nem tudtam eldönteni meneküljek vagy maradjak.
Sodródtam...
Elmentünk a Várkert bazárba, amit ma már tudok, senkivel nem vagyok hajlandó többet megosztani.
Az az én megnyugtató helyem...a "szentélyem", ahol töltődöm, ahol merenghetek, meditálhatok, ahol jól érzem magam, ahol csak "elvagyok".:-)
De most nem volt meg ez a hatás, zavart, hogy nem tudok leülni és csak nézelődni, csendben belül mosolyogni.
Ott nyomta a sódert, beszélt és beszélt, a sejt megújulásról, a törökök bevonulásáról, a ... NEM tudom, mert nem is érdekelt, csak azt éreztem, hogy merít a pasi. Nem tesz fel kérdést, nem is tudok kérdést feltenni, mert egyfolytában beszél, a sok (számomra) sületlenségről.
Szerintem ettől én nem ismerem meg Őt, és ettől Ő nem tud meg rólam többet. Ezért, ilyen beszélgetésekért fölösleges találkozni.
Aztán tovább andalogtunk, közben besötétedett és a város aranyló fényben úszott. Ez volt a veszte, mert én innentől képtelen voltam még annyira is odafigyelni, mint eddig, a látványban gyönyörködtem.
Végre észrevette, hogy nem érdekel, amit ecsetel, mert megálltam és a vérfalnak dőlve csak szemlélődtem.
Ez volt az én vesztem, mert ezek szerint én sem figyeltem eléggé rá...mögém került és nekem dőlt hátulról, megragadta a vállamat, hogy mondván milyen jól lehet engem masszírozni.
Nem tudom mit várt?!
Hogy esetleg bepucsítok neki? Vagy neki dőlök, hogy milyen isteni a keze...kabáton keresztül?
Bennem csak az ütő állt meg és ledermedtem. Nem akartam én ezt a testi közelséget 1 órás andalgás után.
A szimpátia nem felfelé ívelt bennem az együtt töltött 1 óra alatt, hanem vészesen zuhant a sok beszédje által...de ott a nekem dőlés által, már mínuszba esett.
Sikerült elütnöm a mondatait és kimozdulni eme kínos helyzetből.
Ezek után próbáltam jelezni, hogy akár vissza is mehetnénk a városba, ha gondolja.
Nem, nem gondolta.
Még a Mátyás templomot megnéztük. Szigorúan zsebre tett kézzel és a macskaköveket számolgatva a földet nézve, ritkán oldalra rátekintve baktattam mellette, néha kiszakadt belőlem egy mély szusszanás vagy sóhaj, amit már akkor szégyelltem mert "de bunkó vagyok én itt, hogy unatkozom, mikor Ő töri magát, hogy szóval tartson".:-)
Aztán a várfalon egy sötétebb részen megállt, hogy mondván milyen szép a látvány...éppen az a Sváb hegyi rész nekem nem tetszett, de megálltam, mikor éreztem baj lesz. A keze a tarkóm felé nyúlt és húzott magához.
Na bazzz!
Ez itt most meg fog csókolni - sikított minden porcikám.
És meg...nem volt menekvés.
Nem esett jól, mert nem éreztem a vágyat, hogy a szája a számra tapadjon.
Nem éreztem még azt, hogy vágyom rá.
Nem érte el azt a pontot, hogy közelebb akarjam magamhoz engedni.
Magyarul...nem dugta meg még az agyamat...de még próbálkozni sem próbálkozott vele.
Így a fizikai valóság mellbe vágott és kibújtam öleléséből.
Nem firtatta, hogy miért!?
De meglepő módon témát váltott, hogy volt egy randija pár hónapja, amikor a randi végén a nőtől megkérdezte miért is vagy itt? Mert,hogy Te nem keresel partnert és még neked szeretőre sincs szükséged, Te a férjedet akarod visszakapni.
Néztem rá és majdnem kicsúszott a számon, hogy ezt most nekem miért mesélte el?
Vagy...jéééé...ott azon a randin sikerült kérdéseket is feltenni és figyelnie a másikra, mert itt nem igazán ezt érzékelem. Ha nem kérdez, ha nem beszéltet, akkor rólam elég keveset fog megtudni...azt meg főleg nem, hogy én mit is és kit is akarok igazán.
De csak hagytam átváltani egy másik történetbe.
Annyira nem érdekelt ez az ember...hisz nem is magát adta, nem magáról beszélt, hanem mondhatni esszéket mondott el. Vagy egészségügyi, vagy éppen történelemmel kapcsolatosan.
Várból baktattunk lefelé, mikor már reméltem, hogy akkor leérünk a Clark Ádám térhez és ott el is köszönünk.
Meglepett, mert kérdésem nélkül befordult egy pub ajtaján, mondván igyunk valamit.
Pisilnem kellett, így ezt jó ötletnek tartottam...legalább megoldódik a problémám is, meg egy meleg tea nem is árt, főleg, hogy napközben a náthám miatt javasolta és ígérte is, hogy egy finom teát iszunk este majd.
Hát, nem teát rendelt, hanem sört.
Sört, a torok nyavajámra, hát másra sem vágytam.
Azzal még nem is volt bajom, hogy első randin sörözünk, hisz a levelezéseink során egyeztettünk, hogy Ő inkább sörös és majd megmutatja itthon is vannak jó kézműves sörözők. 
Ez ugyan nem kézműves söröző volt, de mosdója volt.:-)
Velem szemben ült és végre zakó nélkül...meglepően férfi formája volt, talán meg is csillant a szememben a reménysugár...ehhhhh...nem is olyan rossz, de ne lenne annyira vékony a combja. Az asztal takarta, így a felette lévő látványt szemlélhettem, ízlelhettem.
Még talán el is indult onnan a mínuszból felfelé a megítélése, mikor meghozták a sört és neki bizony egy fél literes korsót hoztak, ami literesnek tűnt. Meglepett.
És ezek után jött a sokkk!
Át pattant az asztal másik oldalára és mellém helyezte át "székhelyét".
Hm...így már megint más szögből láttam őt, és ha tudná, itt rontotta el az est további részét, akkor talán nem tette volna.
Hogy lehet úgy beszélgetni, hogy folyamatosan oldalra vagy mögém kell nézni, mert Ő hátra van dőlve...
Sőt...miért kell neki átölelnie és csókra kényszerítenie?!
Mert nem önszántamból mentem akkor sem bele...
Így ismét kicsússzantam, de már nem hagyta szó nélkül.
Jeleztem, nekem ez nem fér bele, nyilvános hely és nem vagyunk még olyan nexusban.
Jól csókolok?
Én tudjam? Szerintem nem, mert alapban nem szeretek, nyilvános helyen meg főleg nem, de ezt az tudja eldönteni, aki csókolózik velem. 
És ez volt az első és utolsó kérdése felém.
Ezek után még legurított újabb korsót és harmadikon is gondolkozott, mikor jeleztem, akár mehetünk is, mert én nem iszom egy pohárnál többet.
Éreztem, hogy az eddig is nyomulós pasinak nem fog jót tenni az alkohol...menekülőre kezdtem fogni a dolgokat.
Szerencsére nem volt erőszakos, így fizetett és távoztunk.
De a nullás kilométerkőnél még a vár fal alatti sötétben lévő járdára akart húzni...gondolom, hogy az már nem nyilvános és nem fényes részlet, ott már lehet csókolózni...kezemet fogta és úgy akart sétálni.
Ott volt a pont, hogy megálljt mondtam a dolgoknak, mert lehet, hogy submisszív vagyok, de nem ennyire.
Kihúztam a kezemet a kezéből és jeleztem, hogy én nem mennék vele vissza a kiinduló pontra, én itt szépen átsétálnék a hídon és felszállnék a metrómra. Csodás az este, isteni az idő, én még sétálnék, gyönyörködnék magányomban a városban.
Mondta nem baj, megérti, természetes, akkor Ő itt felszáll a villamosra...hajolt oda, és meglepett mert nem csókot nyomott a számra, hanem két puszit az arcomra.
Megkönnyebbültem, mert nem kellett magyarázkodnom, sőt...azt hiszem megértette, ott, akkor, végre, hogy én nem akarok Tőle semmit.

Egy valamit nem értek...ezt korábban miért nem vette észre?
Ennyire nem számít a testbeszéd?

Ha nekem bejön egy pasi, felé fordulok, ha akarok Tőle valamit, megérintem...ha egy ilyen szituációban vagyok, amiket Ő teremtett, akkor nem menekülök, hanem belesimulok.
Értem én, hogy az első perctől kezdve az dolgozott benne, hogy megakar csókolni és nagyon bejövök neki, de ez az Ő érzése, hol vagyok én!?????
Nem kellene engem is figyelembe vennie? A szexhez nem én is kellek, vagy neki elég egy test, amit döngethet?

Tulajdonképpen ez egy enyhe szexuális zaklatás volt?

Vagy én vagyok a béna és rosszul csináltam valamit?
Nem kellene várni a megérkező érzést, hanem az első pillanatban ott lévővel kellene valamit kezdeni?!
Megérzések és a többi nem számít?