...és még nem tudom mi is lesz belőle?!
Napokban említett jelentkező, megfutamodott.
Hm...így járt, vagy pontosabban én. De nem is érdekel.
Komolytalan volt, így nem siratom.
Ma viszont unatkoztam, a meleg kihatással van a munkamorálomra is....nem volt erőm 8 órát végig dolgozni.
Egyik oldal, másik oldal...aztán megakad a szemem egy képen. Jelentkezne... szegény még nem tudja, hogy kemény fába vágja a fejszéjét.:-)))
Beszélgetünk...kissé a pánik lámpám el is kezd villogni, inkább elköszönök, nem egymást keressük. Nekem gyors az általa diktált ritmus, 5 perc után nem tudok neki válaszolni, hogy találkozunk-e?!
Nem, inkább nem, hagyjuk, pá édes.
Aztán "vitázunk", mint kiderül inspirálja az elmék "harca", ha az értelmes.
Aztán érzem, nem tudom már lerázni, már túlságosan felkeltettem az érdeklődését az őszinte kirohanásommal.
Még sem érzem azt, hogy nekem most be kellene adnom a derekamat.
Mivel nekem egy kép nem kép, kapok párat....és ott el is olvad minden ellenállásom.
Hangja kedves, tetszik a stílusa is. Érvek ismét ütköznek és megadja magát, majd közli, hogy megfogtam, most már nem futamodik meg, egyszerűen felkeltettem az érdeklődését, legyen úgy, abban a ritmusban, ahogy én akarom.
A hangom tisztában vagyok vele, varázsol.
Miss K. csak annyit mondott előbb: "mondjuk aki hallja a hangod, annak annyi :))) baromi klassz hangod van :))"
Hm....azt hiszem, ez így is volt.:-))))
Hát majd meglátjuk.:-)))
Az én libidóm még mindig ott lent van, bár....:-)))
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.