...ill. minden rendben van, akkor kreálok valamit, csak, hogy ne érezzem jól magam.
Egyszer ezt állapította meg rólam Mr.G.
Hm...
És most azt kell mondanom, hogy igaza van.
Most mikor minden úgy alakul, ahogy szeretném, ahogy szerettem volna...akkor elkezdek pánikolni, hogy ez csak egy állapot és múló pillanat. Mi lesz később?
És képtelen vagyok a jelent élvezni, megélni, mert ott van bennem az aggódás, félelem, hogy ez nem tarthat sokáig, ez túl szép és túl jó.
Mikor már nem is nézi az órát, de ha igen, akkor sem kérdezi meg, hogy szerintem mennyi az idő és eszében sincs azt mondania, hogy mennem kell(ene).
Mikor már Ő maga ölel és húz magához az ágyban, mert (gondolom) neki is jól esik.
Mikor a telefonját nem rejtegeti, hanem bátran mutogat benne.
Mikor reggel nem mérgelődik, hogy ilyen sokáig aludtunk és én még itt vagyok.
Akkor nem ennek örülök, hanem azt elemzem, hogy miért is mondta, rám is érvényes(?), hogy januártól új élet és tisztalap. Mindent leépít, szakít, lezár...és megpróbálja azt az életet élni, amit kellene...amiről már beszélt...család és gyerekek.
Hátra kellene dőlnöm és élvezni az életet, az érzést, a dolgok alakulását...
De nem...én nem...ehelyett a jövőn, a feltételes mondatain aggódom.
Persze, lehet balgaság lenne ráülni és ringni azokon a dolgokon, amit tesz, amit mond...hisz aztán mindig valamivel visszaránt, és ráébreszt...EZ MÉG MINDIG, AZ, AMI!
Max. kellemesebb csomagolásban, tetszetősebb burkolatban.
Mennyivel egyszerűbb volna egyenesen beszélni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.