...nem vagyok én ehhez szokva.
Reggel még aludtam volna, de szerencsére beállítottam az ébresztőt.
Elmúlt hónapok első olyan reggele, mikor tudom, hogy végig aludtam az éjszakát.
Kezdtem már lemerülni a 2-3 órás alvásoktól, majd majdnem ugyanannyi forgolódástól.
Most édesen, mélyen, nyugodtan aludtam...volna, ha a telefon nem kelt.
De kelni kellett, mert találkám volt, irány a hegyek.
Metró pótlón térkép böngészése, hogy merre is, és hogyan is!?
Anyánk csivitel, mesél és az agyamat kikapcsolja, figyelek rá és mosolygok.
De jó nekem, hogy ilyen gondjaim nincsenek...nekem csak egy lányom van, és a helyzethez képes probléma mentes.
Közel 20 km-es kirándulás lett a vége.
Isteni időben, friss, szmogmentes levegőn.
Nagyon sokan indultak neki az erdőnek, nem csoda, talán az utolsó napsütéses napok egyike, ki kell élvezni.
Volt ott család, kicsi gyerekes anyukák, csak csajos csapat és lány mentes férfi csapat.
Mindenki mosolygott, köszöngetett és pár szót váltottunk némely csapattal.
Lehet, így kellene ismerkedni?
Mindenesetre mosolygósan, fáradtan, de feltöltődve értem haza.
Még a 3. emelet megmászását sem éreztem most olyan vészesnek, pedig a hátizsákomban még a tecsóba bepakolt élelmiszer is ott volt nehezéknek. (nehogymárjólérezzemmagam!)
Holnap lehet meg sem tudok majd mozdulni?!
Azt hiszem edzenem kell és rendszeresíteni ezeket a kiruccanásokat.
Bár, tegnap este megszületett egy elhatározás.
Novemberben több helyen is indulnak salsa tánctanfolyamok.
Nem áll tőlem távol, sőt...volt már részem benne, csak akkor párral mentem.
Most egyedül megyek, meglátom milyen a társaság s milyen a felhozatal?!
Úgyhogy az edzés azt hiszem meg lesz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.