My secret

...mikor hallom a hangján az aggódást és a félelmet?

Mikor nem tudom azt mondani, hogy napról napra jobban lesz majd...mert akkor hazudnék.
Látom, hogy nincs megoldás, talán nem is keresik, mert betudják azzal, hogy 75 is elmúlt jó pár éve.

Nem tudom megnyugtatni, nem tudom a terhet a válláról levenni.
Nem mondhatom neki, hogy minden napnak adj hálát és minden búcsút vedd a véglegesnek.
Sajnos benne van a pakliban, hogy másnap hiába megy, nem lesz kit meglátogatnia, megetetni, tisztába tenni és nem kell aggódni, remélni, hogy jobban lesz és ma már sétálni is tud majd a folyóson.

Látom a hullámzást...javult, jobb lett az állapota, majd rosszabb, ami kicsivel rosszabb volt a kiinduló ponthoz képest...majd ismét javult és reménykeltő volt...tegnap már azt is mondták, hogy húsvétra hazaengedik.
És ma...ma a legrosszabb állapotban találták.
Már nem beszél, már nem figyel, már nem akar enni...

Reméli, hogy csak benyugtatózták.
De miért tennék?

Mit mondhatnék?
Segítem, hogy holnap is mehessen és ne kelljen hazarohannia a másik "gondozottjához".
De nem mondhatom neki, hogy búcsúzzon, készüljön a percre...mely mindent megváltoztat és űrt fog jelenteni az életében.
Ezzel a reményt veszem el Tőle. A hitet, hogy még van értelme bízni és remélni. 

Hogy mit fog csinálni...HA!?
Összeomlik...:-(
És a másik gondozottja miatt fogalmam sincs miként fogok tudni segíteni neki/rajta!?
Magamhoz venném, de kettőjüket nem tudom vállalni.
Neki viszont környezetváltozásra lesz szüksége. 
Törődésre, szeretetre, magányra, csendre...de még sem elszigetelődésre.

Nehéz lesz...és magam sem tudom mi lenne jobb...mihamarabb, hogy méltósággal mehessen el, vagy remélni, hogy talán van megoldás és felépül, ezzel viszont időt adni.
Ha legalább mondanának valamit!
De nem mondanak.
Olyan, mintha fogalmuk sem lenne mitől történt, mi ez, és mi várható? Ha viszont nem tudják, szörnyű belegondolni, hogy nem is lesz jobb, mitől lenne, hisz kezelve sincs.

A lehető legjobb megoldást szeretném. A legmegfelelőbbet mind a kettőjüknek!