...egy ártatlan, de konkrét válasz.
Melynek a folytatása több órás civakodás, vita, természetesen sms-ben.
Mert hát ugye, ha csak az asztal van közöttünk, akkor csak kedélyesen elbeszélgetünk, kisírom a "vállán" a gondjaimat, meghallgat, tanácsol, érvek és ellenérvek ütköznek, ill. hangoztatom, hogy fáradt vagyok és gyáva, még nem, most még nincs itt az idő, majd konstatálja, ez NEM TE vagy. Én nem ilyennek ismerlek és régen nem így reagáltál volna a dolgokra.
Nem, de a világ változott.
És aztán témát váltunk és ismét csivitelünk.
Talán nincs a fejében, mert rám néz és látja, nincs bennem vétel. De lehet, hogy ott, akkor Ő sem érzi, hogy jeleket akarna adni.
Most mégis próbálkozott.
Válaszomban ott volt az érthető NEM.
Mégis jött egy gyomron ütős válasz. Ismerve Őt, nem volt véletlen, csak azt nem tudom eldönteni, hogy a harci dühömet akarta ezzel felkelteni, vagy a saját önérzetén elszenvedett sérelmet akarta most kiegyengetni, és egyben a hiúságomat felpiszkálni?!
Nem akartam vele foglalkozni, mert nem volt erőm, így is ott ültem a metrón és bőghetnékem lett volna. Az egész katyvasz, amiben telnek a napjaim bőven elég, ahhoz, hogy bármikor kiboruljak, nem kell, hogy még Ő is a földig döngöljön.
Nem igazán (akarta) észre venni, hogy nekem most erre nincs szükségem.
És a 10. érkező üzenetnél meglepő módon azt éreztem, hogy ha a hely és az idő engedte volna, a válaszom az lett volna: baszd meg, gyere és kefélj meg!
És beugrott a legelső szeretkezésünk, mosolyogtam, mert ha nem is tökéletesen, de a forgatókönyv hasonló volt. Így elmondható, ez a civakodás csak az előjáték volt a részéről.
Csak most virtuálisan ragadta meg a csuklómat, és nyomta bele az ágy szivacsába. És én azzal, hogy ellenkeztem és hadakoztam ellene, csak saját magamat hoztam olyan állapotba, hogy maximálisan befogadóvá vált a testem.
Utalom!:-))))))))))))
De megnyugtat, ez csak egy állapot volt, most ismét, depisen nézek a világra.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.