My secret

....de hol is, elején, a közepén, vagy ahogy csak jön!? :-)

Tulajdonképpen rutinos blog író vagyok, nem vagyok megszeppenve a gondolattól, hogy amit most írok, egy kattintás után a világhálózatán keresztül bárki láthatja, olvashatja...persze, ha rám talál valaki is!? :-)))))

Mikor is kezdtem....hm...még "csitri" voltam.:-)
Akkor indult nem rég a lóbox (aki ismeri, ismeri, aki nem, az így járt, ez most nem a reklám helye) és én friss tagként ízlelgettem az oldal egyediségét, újdonságát. Előtte más társkereső oldalakon is szaladgáltam, de ott nem volt ilyen kellemes újdonság, mint, hogy napló! Ejjjj...gondoltam ezt nekem ki kell próbálnom.:-) Szeretek írni, talán még stílusom is van hozzá, és a kobakomban nem mosogatólé lötyög, ennek köszönhetően az írásaim talán másokat is érdekel?!
A napló mellett statisztika is lett, napi legolvasottabb naplók közé kerültem. Jöttek a visszajelzések, kellemes érzés volt, hogy másokat érdekel amit írok.
Aztán persze, mint mindenhol az életben jött a konkurencia, sajnos a barátnőm személyében. Még nem volt az oldal tagja, de amit meséltem neki tetszett a számára és kíváncsivá tette, regisztrált, megnézte, ott ragadt és írt, írt, napi több bejegyzést is. Később számomra már világossá vált, nem azért írt, mert ennyi mondanivalója volt, csak a listán akart maradni, mellyel a nézettségét növelte.
Persze, én is gyarló vagyok....és a versenyszellem bennem is felébredt...én is írtam, csak írtam. És rádöbbentem, hogy már nem arról szól a naplóm, amiről az elején, amiért imádtam és amiért olvasták. Most nem feltétlen a régi kedvenceim olvasnak, hanem azok is akiknek a képükbe toltuk a sok bejegyzést és kíváncsiság/kénytelenségből olvasták.
Elegem lett belőle, kiszálltam, ott hagytam csapot-papot, mert nem akartam elsüllyedni a középszerűségbe.
Mert hát valljuk be, aki blogolni kezd, az azért valahol elismerésre, közkedvelésre, "népszerűségre" vágyik a maga módján.:-)
Ez volt az első blogos időszakom.

Jött egy kisebb csend, kihagyás.

És elkezdtem újból írni, de azt már csak a barátnőimnek, mert jobb volt blogba foglalni, mint több felé levelet írni.
Leírtam, kiírtam, terápiának használtam s közben tájékoztatásként is működött.
Gondjaim, napjaim, feszültségem, bánatom, csalódottságom és minden lelki nyavalya.
DE!
De csak egy pontig, hisz akik olvasnak azok érintettek is lehetnek, meg kicsi szemek a falon túlról. Akik személyesen is ismerik az életem szereplőit, akik az életben is megveregetik a vállam, vagy megdorgálnak, szeretnek, amilyen vagyok, de nem tudják, hogy van nekem egy másik énem is....amit nem mondhatok el nekik sem, mert maximálisan őszinte nem tud lenni az ember. Ha az lennék, akkor megbántanék másokat, vagy bajba sodornám önmagát, kalamajkát és még több bonyodalmat okoznék.
Szóval nem könnyű blogolni!
Mert az ember azért blogol, hogy mindent, de mindent kimondhasson, ami a fejében van, lelkében háborog, vagy ami csak történt vele.

Hát itt tartok MOST!
Kimondanám, de ott nem lehet, akkor hol tegyem, hát....legyen, megteszem itt.:-))))