My secret

...vagy depi....

Az elmúlt 2 napban kissé tele lett a hócipőm a barátósnéimmal.
Van ez így, azt hiszem ezzel nem csak én vagyok. Jönnek olyan időszakok, mikor nem vágyunk a barátainkra, sem a nyűgeikre, sem arra, hogy a saját nyűgödet megosszad vele, velük.
Most így vagyok.

Egyik barátnőm a közelemben lakik, ennek ellenére a másikkal, aki "vidéken" él többet találkozunk. A közeli legyen B. a vidéki meg legyen Sz.
B. már jó ideje kínlódik mind a magánélete miatt, mind a saját magával való küzdelem miatt, és ehhez még hozzájött neki tavaly, hogy kirúgták az állásából. Nem könnyű időszak, azóta sem talált bejelentett állást, amit szeretne is. De azt látom rajta, hogy önmagában is nyűglődik, ettől az élete is teljes kínlódás. Próbálnék segíteni, de nem érzem, hogy rám lenne szükséges. Pontosabban....olyan sokan vannak körülötte, hogy észre sem veszi, hogy kire kellene igazán támaszkodnia. Rendben, segíteni nem tudok, de mások sem.
Igen, Ő az, aki a már említett oldalon naplózik. Naplóját néha arra használja, hogy bánatát kiírja, néha arra, hogy elesett kis madárkaként ápolót találjon, néha meg arra, hogy erős amazonként tetszelegjen mások szemében. De hol a valóság?!
Talán már maga sem tudja.:-(
Már 3-4 hete nem találkoztunk, az utolsó tali is elég felszínesre és rövidre sikeredett.
Pénteken küldtem neki egy sms-t, hogy mit szólna hozzá, ha vasárnap találkoznánk?!
Nem jött válasz. Gondoltam, dolga van, majd válaszol. Bár Ő nem az a típus, aki ne azonnal reagálna olyan dolgokra, amik a telefonján érkeznek.
Majd vasárnap reggel megint küldtem egy üzit, hogy akkor most a némasága nemleges választ rejt. Nem ment el az üzenet.....pedig Ő mindig be van kapcsolva, kissé függ a kicsi készülékétől. Később "kiderült" (vagy beborult), hogy a készülék már döglődik, észre sem vette, hogy kikapcsolt.
Hm....semmi gond, bár szerintem egyszerűbb lett volna azt mondani, nincs kedvem, nem érek rá, most hagyjuk...stb. bármit. Ez most olyan: próbállak hülyére venni édes, remélem, nem veszed észre - helyzet volt.

Másik barátnőm Sz. szívességet kért, hogy ne adjam el azt a bútort, Ők akkor elhozzák, szükségük van rá. Bár azt gondolom, hogy a jelenlegi anyagi helyzetük tökéletes, hozzám képest biztosan, csak építkeznek, így a kezükben nem marad egy fillér sem, így jól jön az ilyen segítség. Ezzel még nincs is gond, bár amennyiért eladtam volna, annyiért én is tudtam volna venni a lányomnak bútort. De nem mondtam neki, vigye, én meg majd kispórolom a fizumból a bútort.
De hogy ezek után még hetekig otthon kerülgetem, és nem tudom hova tenni?! És most közli, hogy akkor vigyem már el egy félúton lévő ismerőshöz, majd onnan elhozza. Háááááttt...ez egy kicsit kiakasztott.:-(
Lehet, én gondolom hülyén, de nem így működöm. Ha adják, elfogadom, és lehető leghamarabb elhozom. Iparkodom, hogy mind a kettőnknek jó legyen.

Ehhhh....nem jó ez így.