Álltam a tó partján, szép szemem elmerengett a tó kékségében.
 

Ugyan a nap kibújt a felhők mögül, de a sugarai már csak próbálkozott a perzseléssel, de már melegíteni sem volt képes. Egy hűvösebb légáramlat megborzolta hajamat, testem megborzongott, meleg kardigánomat a mellem előtt szorosabbra húztam.

Hátam mögül a stég fapadlóján lépteket hallottam, melyek egyre közeledtek felém.

Nem akartam a pillanatot megszakítani azzal, hogy hátra nézek, élveztem, ahogy a víz fodrozódik és mélyben meg-meg csillan az apró halak testén a fény. Olyanok voltak, mint a sötét égbolton a tűzijáték, hol itt, hol ott csillant meg, s törte meg a víz sötétkék színét.

A lépések megálltak közvetlen mögöttem, egy ismerős illat csapta meg orromat. Tudtam, hogy rég nem látott férfi áll mögöttem, valószínű ugyanaz a kaján vigyor van most is az arcán, és a szeme ugyanúgy csábítóan csillog, mint régen.

Becsuktam a szemem és a régi emlékek peregtek le szemem előtt, térdem megremegett és megfordultam.

Igen, az a mosoly ott volt az arcán, a szemében is ott az a csillogás, bár látszott rajta, az idő rajta is fogott, fáradtabb, tompább fénye volt.

Kislányos mosollyal köszöntem neki, bár a hangom alig volt halható.

Odahajolt nyakamra puszit nyomott és a fülembe súgta: rég láttalak!

A hangja többet mondott, mint az a két szó.

…

Kezemben egy forró bögrét szorítok, összekuporodva a kanapé sarkából nézem őt, ahogy elkészíti a következő adag forralt bort.

Nem szól, csak félszemmel rám pillant, majd a szája mosolyra nyúlik.

Végül megtöri a csendet: úgy ülsz ott, mint a legelső találkozásunkkor, mikor úgy halásztalak ki az egyik stég alól, ami beszakadt alattad, mert nem hittél a felíratnak, „életveszélyes a stégre lépni”!

Nekem is bevillant az az este.

Elmosolyodtam.

…

Lepedőbe csavarva állok a fürdő közepén, nézem a tükörképet.

Csapzott haj, álmos arc, de nagyon csillogó szemek.

Csillogó?!

Hm…közelebb lépek a tükörhöz, meg kell állapítanom, nem láttam rosszul 3 lépéssel távolabb sem, tényleg feltűnően csillog.

Ennyit tenne egy átszeretkezett éjszaka?!

Megkell állapítanom, hogy jót tett nekem.

Egy gondolat futott át az agyamon….talán ha a reggelit beviszem neki az ágyba, és jól lakott, akkor folytathatjuk is az éjszakai édes hempergést.

Ebben a pillanatban a teafőző hangját hallottam a konyha felől.

Jajj….a füttyhang fel ne ébressze, mert akkor oda a meglepetésnek és a meghitt ébredésnek.

Fürdőből elkezdtem szaladni a lakáson át a konyháig, a magamra csavart lepedőben.
Ez volt a nap legnagyobb hibája.
A lepedőbe gabalyodott lábam képtelen volt tovább lépni, és azt éreztem, hogy a vállam neki dörzsölődik a falnak, de a fülemet már nagyon bántotta a zaj, és abban a pillanatban, még térde is estem.

A térdem sajgott, a fülemben a zaj egyre erősebb lett…..a lepedőbe csavarodott lábamat próbáltam kiszabadítani, de valami keménybe rúgtam…..

A sajdulásra FELÉBREDTEM!

A földön feküdtem, térdre estem, még jó hogy nem magas az ágy….lábam a takaróba tekeredve az ágy lábát rugdalja és a fülembe zörgő zaj, a telefonom ébresztése.

A vállamat meg nem a fal dörzsölte le, hanem a párom kedves, meleg keze volt, mellyel jelezni szerette volna, hogy szól az ébresztő, ébrednem kellene, s nyomjam már le a zenét!

Ott ültem a földön és már megint arra kellett rájöjjek, hogy álmomban szeretkeztem!

Kissé csalódott voltam!

Rá kell jöjjek, hogy az agyam egyfolytában a hiányérzetemmel foglalkozik. Nem hagy szabadulni tőle, fogva tart, ébren és álmomban is.

Ez olyan, mint a függőség!?
Talán a drogosok és a nikotinfüggők is ezt érzik, mikor az elvonón vannak?!