Mert Kócos megmondta...járkáljak, jöjjek, menjek, nézelődjek!:-)
Na kérem, én ma BKV-val jöttem haza, na nem ez miatt, de így alakult, ritka esetek egyike.
Csúcsidőben, 17:00-kor indultam a Kőrútról, átszállás a Deákon egy másik metróra, s irány a végállomás.
Azt gondolom, hogy a Deákon sűrítve van a "felhozatal", az utazóközönség krémje ott azért ebben az időben megfordul. Hát néztem, figyeltem....s mit láttam?!
Láttam rengeteg NŐt, öregasszonyt, kis csajszikat....aztán már észrevettem hímnemű egyedeket is, de az is szélsőséges korosztályt képviselték főleg. Vagy iskolás kamasz, jobb esetben egyetemista, vagy nyugdíjas bácsikák.
Hát ez sehogy sem az én korosztályom.
Gondoltam, na nem baj, most egy kicsit félre állok a mozgólépcsőnél és még mindig szemlélődöm, mint aki, valakire vár. Vártam, vártam, hogy a statisztikám talán kicsit jobb eredményeket fog mutatni, hanem csak áthaladok ezen a csomóponton, hanem elidőzök egy kicsit.
Nos elmondhatom, hogy abban a 10 percben ha 500 ember nem ment el a szemem előtt, akkor egy sem. Már kezdtem rosszul érezni magam, mint egy hangyabolyban lennék, nyüzsgés, ide-oda, folyamatos áramlás, egy perc megállás sincs.
Ebben az emberáradatban nem mondhatom, hogy láttam egy férfit is, akin úgy igazán megakadt volna a szemem.
Az említett szélsőséges korosztályt néha megtörte 1-2 középkorú férfi, aki nekem való lett volna. Nyitott voltam, azt gondolom, hogy a 30-as éveit taposó férfiaktól a 40-es urakig érdeklődtem.
Nos átlagos, vagy szürke, vagy lestrapált, vagy nagyon kockafejű jött.
Álltam, és nem hittem a szememnek.:-(
Most bennem van a hiba, vagy tényleg vissza kell térjek egy nagyon régi teóriámhoz, miszerint a jó pasi, kocsiban ül.
Mindig vallottam ezt....a valamirevaló pasi, amint csak tud, autót vesz.
Ifjú korától kezdve azon ügyeskedik, azért iparkodik, hogy a feneke alatt egy 4 kerekű guruló jármű legyen. Még ha szét is esik szerencsétlen járgány, akkor is kell, akkor is jó!
Ez olyan státusz szimbólum lehet náluk, na meg a lustaság.:-))))
Ergo, ha ez az állításom igaz, akkor elvétve láthatók BKV-n jó pasit, mert esetleg:
- lerakta az autóját, de pár megállónyi távolságot inkább gyorsan megtesz BKV-val, ha már valami váratlanul beesett.
- szerelőnél van az autó, az asszonynak meg kellett a másik.
- P+R parkolót használ.
Így tehát, állhattam volna ott órákon keresztül is, ezt a ritka példányt lehet észre sem veszem már a nagy unalmamban.:-))))
Ott hagytam megfigyelő bázisomat és elindultam haza.
Mozgólépcsőn előttem bevágott egy férfi. Egy kedves arc, és egy bocsánatkérő mosoly, valamit durmol, de beáll elém.
Nézem, hm...széles váll, hm...fitos fenék....hm...nem őszül a haja, cipője rendben, kabátja alatt a nyakánál látszik, ing van rajta...ruházata rendben.
Már kezd visszatérni belém a remény, mikor megpillantom a gumiszalagon megpihenő kezét.
Rágott körmök!!!!!!!!!!!!!!!!
Szörnyű!!!!
Hát ennyit a jó pasiról!
Reményvesztetten felszállok a beérkező metróra, lehuppanok az ülésre, és velem szemben egy kimondottan helyes pasi. Nézem a kezét....ápolt, ehhh...na végre!
Cipő rendben, ruhája jó!
Látom, szemlélődik, majd a mellette ülő csinos nőhöz fordul és elkezd spanyolul beszélni.
OOOoooohhhhh neeee! Hát nem magyar?!
Na akkor, már megint ennyit a jó pasiról!:-( :-))
Leszállnak, kézen fogva sétálnak és én körbenézek, a vagonban többnyire unott, fáradt női arcok köszönnek vissza, néhány siheder, és nyugdíjas....és én kacagok magamban!:-))))
Ismerkedj a BKV-n, te lüke lány!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.12.02. 05:37:17
De az autóban utazók többsége sem különb ám!
Valahogy a jó pasik mintha valami eldugott utazási lehetőségekkel közlekednének, elszeparálva a köz-től... :) Vagy láthatatlanok!!! ;)
éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2010.12.02. 08:16:24
lehet, hogy rosszkor közlekedsz :DD én nagyon ritkán járok pesten, viszont olyankor BKV. én szoktam látni jó pasikat! vagy igénytelen vagyok, vagy én jókor közlekedem :)
ezzel együtt továbbra is a másik ajánlott lehetőségre gondolnék inkább :)
@Enchantée: igaz, Chanti :) (mármint, hogy neten azért lehet...)
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.12.02. 08:21:03
Vagy arra célzol, hogy a neten lehet ismerkedni? Hááááát, nézz rám. Szerinted? ;)
éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2010.12.02. 08:24:33
Walmer 2010.12.02. 09:37:02
pestre a városba dolgozni autóval alapból nem megyünk, mert lassú, csupa idegeskedés, qrva drága, stb.
igényekből inkább le lehet adni, mert ilyen alapon nekem is csak Debreczeni Zita, Für Anikó, meg Ónodi Eszter kell.
Férj 2010.12.02. 09:51:54
Van autóm, több is, de BP-n praktikussági okokból ritkán használom. BKV-val bárhová, jól kiszámítható idő alatt el lehet jutni, nem kell parkolóhelyre vadászni, meg aranyáron parkolni... Évekig jártam autóval nap mint nap, mert elvárás volt, mert bizonyos üzleti körökből kinéznek ha nem vagy "trendi" az autódban is. Sznob baromság...
Szeretek BéKáVézni, figyelem az embereket, nézelődöm, olvasok és nem stresszelem magam a dugóban ücsörögve. Hajrá BKV!
Walmer 2010.12.02. 09:53:36
Gritty goose 2010.12.02. 10:33:04
Egyébként meg a korrigálásodat elfogadom...igen, pontosan erről van szó, kompromisszum kész vagyok, mert ha csak egy kis momentum meg van az általam már felsorolt kis részletekből, amitől jónak tartok egy pasit, már boldog vagyok, és olvadok!
De annak az egy valaminek meg kell lennie!
Itt csak a kémia számít, a többi már kevésbé.
Gritty goose 2010.12.02. 10:35:04
Ott van...elvétve...mert P+R parkolót használ.
Akkor Ti ketten máris belefértek ebben a "tisztelet a kivételnek" vagy a "kivétel erősíti a szabályt" elméletbe.:-))))
Walmer 2010.12.02. 10:53:35
ráadásul drága a nafta, a vonatom 86%-át meg fizeti a cég.
"Itt csak a kémia számít, a többi már kevésbé"
erről van itt szó szerintem is és nem másról.
meg ha már tilosban járunk, legalább legyen valami jó is benne. sőt, a legjobb ha a jó nem egyszerűen jó, hanem qrva jó.
Bohumil Stejskal 2010.12.15. 22:46:04
Viszont én mindig olvasok, így velem max úgy lehet ismerkedni bkv-n, ha a nő kezdeményez.
Gritty goose 2010.12.16. 08:36:07
A szemkontaktus a legfontosabb, ami ebben az esetben hiányzik...bár...megsúgom, ha nagyon jó pasi is vagy, akkor sem jönne létre a szemezésünk, mert idegennel nem tudok!:-))))
Mint most is, életben is belepirulok és elkapom a szemem, aztán erővel sem tudom már rávenni magam, hogy odanézzek.:-))))
Tudom, ez nagy hibám!
Bohumil Stejskal 2010.12.17. 00:06:41
Te belepirulsz a blog előtt?:)
Gritty goose 2010.12.17. 08:14:56
Bohumil Stejskal 2010.12.18. 01:17:03