...
Éjszaka közepe volt, nem égett a lámpa sehol a lakásban, de még a szomszédoknál sem, így a sötétben botorkáltam el az asztalig. Szatén köntösben, mezítelen lábbal lépkedtem a hűvös padlón. Nem fáztam, de éreztem a selyem hűvös érintését, kissé megborzongtam.
A karosszékbe felhúzott lábakkal leültem. Kerestem egy papírt és tollat ragadtam.
Kezem alatt siklott a toll, a sorok egymás után rögzültek a papíron.
A gondolatok cikáztak, az arcom kipirult, mellbimbóm keményedett és a köntös lágy anyagán keresztül láthatóvá vállt.
Térdem, mely eddig összeért és a combom mely eddig alátétje volt a papírnak, most kissé szét nyílt, láthatóvá vált, hogy nincs rajtam bugyi.
Frissen szőrtelenített lábszáramon az asztali lámpa fénye játékosan csillogott.
A papírt lassan teleírtam, de az ajkaim közül egy halk sóhaj kitört. A gondolatok hatására egyre mélyebben vettem a levegőt, a lábamat ismeretlen erők szétnyitásra késztették, ott ültem a székben felhúzott, de szét nyitott lábakkal, mint aki arra vár, hogy partnere belé hatoljon.
Szemem már nem látta a betűket, elsötétült előttem minden, behunytam inkább és nyakam hajlatában egy finom csókot véltem felfedezni. Tudtam, hogy az érzékeim játéka, még sem nyitottam ki a szemem, hagytam, hogy a hatalmába kerítsen.
A nyakamról a mellemre csúszott a finom, leheletnyi érintés, köntösöm alá nyúltam és a mellbimbómat simogattam. Éreztem, ahogy a vágy, mint egy finom forró férfi száj végig kúszik a köldökömig, kicsit elidőzik ott és tova halad, egészen a hüvelyemig. Ott kiömlő lávaként forrósága szét áradt bennem és a lábam ujja hegyéig kúszott. Már remegett a lábam és a puncim nedvesedett.
Érezni akartam, hogy egy férfi kitölti legféltettebb barlangomat.
Papírra már csak annyit tudtam írni: érezni akarlak!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bohumil Stejskal 2011.03.19. 09:58:10
Gritty goose 2011.03.19. 10:01:25
Bohumil Stejskal 2011.03.23. 22:46:14
Gritty goose 2011.03.24. 09:08:17
Egyébként meg azt hiszem félre értettél.:-) De nem baj, jó ez így.:-D
Bohumil Stejskal 2011.03.27. 14:44:58
Félreérteni pedig lehetetlen, az első hozzászólásom egyértelmű volt.