....bár nehéz volt elmondani neki, elég jól fogta, de a mécses eltört. De ez várható volt, az lepett volna meg, ha nem.
Már nem kislány, ilyenkor szembesülök vele.
(bár most ne kellett volna)
De jó tudni, hogy az értékrendje a helyén van, hogy a dolgokat jól és reálisan látja, hogy tud kemény és érzékeny is lenni.
Csend szállt a szobára, csak merengtünk magunk elé, majd könnyes szemmel össze-összenéztünk, néha egy-egy kis történet eszünkbe jutott és jót mosolyogtunk rajta, és újabb könnycseppeket itattunk fel arcunkról.
És jön egy újabb rettegés. Mi lesz a dédivel?
Hogy fogja fogadni? Elbírja még ezt a csapást?
A távozót már csak siratjuk, de az élőkért komolyabb az aggodalom. :-(((
Most arra kell törekedjünk, hogy csöppnyi teste és lelke ne roppanjon meg.
Sok volt neki már az is, hogy szeptemberben már át élte ezt, amit majd most is kénytelen lesz.:-(((
Akkor volt magyarázat, de most?! Most, nincs nagyon. A kor nem lehet magyarázat egy majdnem 30 évvel idősebb édesanyának.
Kicsi lányom érti, hogy most jön az az idő, hogy ki (kell) élvezze a lehető legtöbb időt a dédijével.
Meg kell találni az minden napi dolgok mögött is a szépet és a jót. Minél többet kell együtt töltenünk, mert az élet kiszámíthatatlan és rövid.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.