....kifakadt, kifakadtam.

Nem biztos, hogy a legjobb időben és helyen, nem a legmegfelelőbb alkalom volt hozzá, de elkerülni azt hiszem nem lehetett.

Kifakadt, bár messze nem úgy, ahogy kellene, és még mindig csak morzsákat ad ki magából, amivel nem vagyok előrébb.
Eddig mindig én voltam az indulatosabb és Ő a csendes szemlélődő. Tegnap éjszaka már nem voltam harcias, nem akartam semmit, nem volt erőm elmondani 100x-ra is, azt, amit már elmondtam.
Mondtam újat.
Hogy elfáradtam, és nem tudok, nem akarok, nincs erőm és lendületem tovább vinni ezt a szekeret.
Igen, nem akarom már megmenteni ezt a kapcsolatot, ha csak rajtam áll vagy bukik, hogy lesz jövőnk vagy sem?!
Nem érzem, hogy egy nő és egy férfi élne együtt, hanem két barátként élünk egy légtérben.
Elmondtam, amit tudnia kellene.....kigyilkolt belőlem rengeteg sok szeretetet, kedvességet, gyengédséget.
Nem akarok már megfelelni neki, nem akarok kedves, mosolygós édi-bédi nőci lenni, mert nem érzem magam így.
Elveszett belőlem az az ember, akit megismert, és úgy érzem ezt neki köszönhetem, ezért Ő tett, ill. nem tett valamit, amit kellett volna.

Meg van bántva, mert Ő úgy érzi, hogy szombaton én utasítottam el, és nem az Ő hibája, amiért nem lett semmi.
Nem jutottunk ebben a kérdésre dűlőre.:-(((
Nem fogja soha megérteni, hogy nekem ez mennyire fontos, és mennyire megalázó, sértő, hogy nem kíván és hogy legfőképpen, nem is tesz érte semmit.
Azt mondja, nekem tudnom kellene, hogy az egyébként is minimális libidója ha felébred, akkor azzal kezdeni kellene valamit. De nem érti meg, hogy én nekem honnan kellene tudni, hogy most csak éledezett, de ha viszonoztam volna a közeledését, nem koppantam volna?! Én nem akarok már pofára esni. Ha akar valamit azt tegye egyértelműen. De ezt már elmondtam, megmutattam, mitől érzem és mitől lesz jó nekem.

Padlón vagyunk.
A gödör legalján érzem a kapcsolatunkat és az érzelmeimet.
Ő úgy gondolja, hogy nem így van, tök jól megvagyunk csak mert szombaton nem volt semmi, így sértett némberként most túl fújom a dolgokat.