....lenne, ha lenne.
Egyik lány nagyon messzi országból érkezik haza a napokban és már az előző talin (októberben) sem tudott ott lenni. Valahol sajnáltam, valahol irigyeltem Őt.:-)
Most, hogy itthon lesz, gondoltuk a többiekkel, hogy akkor hajrá, használjuk ki az alkalmat, találkozzunk.
Mint kiderült az előtte álló 4 hetet a család, rokonok, barátok annyira befoglalták, hogy csak hét közben és napközben érne rá.:-(
Érdekesek vagyunk, így már a többieknek sem annyira fontos a tali.
Pedig jó lett volna.
Az őszi talin azt éreztem, hogy nekem lenne a legnagyobb szükségem rá.
Az osztályban, mint mindenhol, nálunk is meg voltak a klikkesedések. Négyen voltunk egy kis csapat. Egyik lányt meg sem találtuk, másik, aki a padtársam és barátnőm volt teljesen elzárkózott a talitól, mondván a férje féltékeny. Hiába mondtam, hogy nálunk is aludhat, vagy jöhetne érte, esetleg kivételesen beülhetne közénk, hogy megnyugodjon, lecsekkolja, nincs pasi a dologban. Nem jött el, de még a nyitott kis kaput sem zárta be, nem mondta le konkrétan, de mikor este hívtam, annyit mondott, amint a telefont felvette: "nem megyek!" . Pedig még meg sem szólaltam, nem is kérdeztem, nem is nyaggattam. És a harmadik lány, meg tudtam kint van, nagyon távol. Én meg ott ültem, kissé egymagamban a többiek között. Jó volt, ismét olyanok voltunk mint a suliban, de még is azt éreztem, mint a suliban, nem tartozom, sem ide, sem oda, akikhez tartoznék, azok meg nincsenek jelen.
Osztályfőnökkel mindig is jóban voltam, vele beszélgettem sokat és hosszasan.
És most itt lenne a lehetőség, hogy kicsit nekem is régi idők érzete lehessen, de nem fog összejönni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.07.12. 14:32:24
Sajnálom, hogy Nálatok ez nem jött össze.
Gritty goose 2011.07.12. 14:34:36
Azt gondolom, hogy természetes, hogy még meg volt a klikkesedés. A sztorizgatás egymás között.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.07.12. 14:41:55