...így érthető, hogy nem éreztelek, nem tudtam eldönteni, hogy mi is van?!
Vasárnap délután már éreztem nem lesz a legszebb estém, mikor 17.00-kor mindent kikapcsoltam leállítottam, akkor tudtam, elvesztettem ezt a lehetőséget.
Nem hívtál, nem kerestél, nem írtál mailt és nem jeleztél semmilyen formában.
Pedig, mikor nagyon akartál, sms-t is képes voltál írni, majd felhívni...emlékszel, azon a bizonyos szerdán?!
Vasárnap a nagy remények szerte foszlottak és én, aki a rosszat is a legrosszabbnak élem meg, a poklot megjártam.
Ezek után este még is rá kellett jönnöm, ugyan a megérzésem jó, de más vagy mint a többi. Mert jelentkeztél, persze, a lehető legeldugottabb formában. De képes voltál még 1,5 órát chat-ben taglalni az egyértelműt. Nem jöttem be neked. Állítólag alkatilag tökéletes vagyok, de a kisugárzásom, a sok mosoly és a pörgésem taszított. Hm..mélységet akartál, amit megszoktál, és nem azt kaptad.
Hogy is kaphattad volna kiló méterek gyaloglása közben, vagy a plázában a tömegben ülve?
Nekem ahhoz nyugalom egymásra hangolódás kell. Nagyon akartam ezt a talit, nagyon szerettem volna tetszeni és reakciót kicsikarni belőled, amivel így utólag már látom, még jobban elriasztottalak magamtól.
Leakartam zárni, mert nem találom értelmét egy ilyen felvezetés után tartani a kapcsolatot. Miről akarsz beszélgetni, mit akarsz rólam tudni, mikor NEM-et mondtál rám, az egyéniségemre.
De nem hagytad...
Nem értem miért?!
Azóta ha nem is minden nap, de látom, hogy a lehetőségeidhez mérten jelentkezel, életjelet adsz és kölcsönösen mozgatjuk a szálakat...óvatosan, mert törmelékeken, üvegszilánkokon és egy nagyon vékony üveglapon haladunk. Ahol még látjuk, mit építettünk és mi omlott pillanatok alatt le és tört össze...de új alapokra helyezve a dolgokat próbálkozunk építkezni. Kérdés mennyire tudunk őszinték lenni, önfeledtek és mennyire tudjuk és akarjuk magunkat adni?!
Tegnap csak egy ártatlan mondatnak tűnő gondolat szösszenet...és kibillentett a lelki békémből (ami most egyébként is elég labilis).
A barátságunkat, a kapcsolatunkat, az emberi vonalat tovább akarod vinni, de jeleztem ez nem fog nekem menni neten és plázákban...tudomásul vetted és Te is így gondolod, így nyitott vagy egy talira...
Amit nem felejtettél el, és reméled hamarosan megvalósul a beszélgetés.
Nem értelek...nem tudlak hova tenni.
Talány számomra az egész.
Egy biztos, hogy kinyitottál valamit, felszínre hoztál bennem valamit, ami jó ideje el lett ásva, temetve a lelkem mélyén. Ez a hét elég kemény ébredezés, éledezés volt és még nagyon az elején vagyok.
Érzem, hogy még nagyon sokat kell magamon dolgoznom, hogy ismét önmagam legyek.
Valahol, valamikor elvesztettem a lényegemet...a lelkemet...az érzéseimet...futottam előlük, menekültem a gondolatától is. Kerestem valamit, és azt hittem a szex lesz a megváltás. Hát nem.
A testiség egy része a dolgoknak, de ahhoz, hogy teljes lelki kielégülést is megkapjam, hogy felhők felett járhassak tartósan, ahhoz kevés a "csak szex és más semmi" életvitel.
Hálás vagyok, hogy időben érkeztél az életemben, mielőtt még teljes kiégés és lelki deformitást okoztam volna magamnak.
Nem tudom, hogy ez valaha, valahogy, valamikor el tudom-e mondani neked...remélem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.