...akiről eddig nem írtam, pedig illet volna.
Tegnap este döbbentem rá, hogy a naplóm tulajdonképpen tényleg csak a mélységekben lévő lelkiállapotomról szól!?
Na nem, tulajdonképpen nem, de mégis...
Hogy Róla miért nem írtam?! Nem is tudom.
Azt nem mondhatom, hogy mert jelentéktelen, azt sem, hogy felejtős...sőt, azt sem, hogy egy mondatos.
Azért sokkal több van ennél...benne is és a dolgok mögött.
De talán azért nem éreztem késztetést, hogy megemlítsem, mert Ő egy finom, kacagós, selyem papírba van csomagolva és a kis polcra jó mélyen el van suvasztva...egy rejtet, kellemes élmény.
Melyet nem lehet minden nap nézegetni, sem elővenni, mert akkor a lényegét veszíti el, értéktelenné is válhat.
Általa ismét magam vagyok, ismét önfeledt, kontroll nélküli, SZABAD ember.
Kacér, huncut, mosolygós....BOLDOG!
Nem, ez nem szerelem...egyszerűen megpihenhetek az ölében, beszélgetünk, ismerkedünk...érdekes mennyire hamar rám hangolódott, mennyire képes észrevenni olyan apró részleteket melyet hosszabb, több éves ismeretség által sem mindig vesznek észre.
És bontja falait...saját szabályait lépkedi át önként és dalolva.
Van olyan, hogy jól érzed magad ha vele vagy, kiegyensúlyozottá válsz a tudattól, hogy van, nem tudod, hogy meddig és hogyan, de ott van és azt érzed, hogy lesz is...még egy ideig...és ez mosolygóssá tesz?!
És jön a csapó...és kiabálják: ENNYI! :-)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.