My secret

...legalábbis ezt mondják!:-)

Nem panaszkodom, mert nincs okom rá.:-)
A katasztrófa után kaptam ismét Mr.Böngyöritől egy isteni minőségi időnek nevezhető, tömény 6 órát.
Nem tudom miért, de nem tudunk elszakadni egymástól. Figyel rám, érzékel...persze, hagyom is neki, nem rejtegetem előle az érzéseimet, a gondolataimat.

Sok mindent kimondott, hogy nem lehetek a féltet titka.
Bár soha nem is kértem és soha nem is szeretnék az lenni. Mégis azt éreztem ettől a gondolattól Ő jobban gyötrődik mint én, akit érint. Engem nem hat meg, sőt...talán így biztonságban is vagyok, vagyunk.
Nem kell válaszút elé állnunk.
Neki még gyerek és család a célja, és nem velem...aki már nem fog szülni...aki már "csak" boldog akar lenni.
Én nem adhatom meg neki, amire vágyik...ott mélyen legbelül.

Aztán szeretkeztünk, mert szeretkeztünk...sőt, mikor általánosan mertem azt a kifejezést használni, hogy kefélünk, rám szólt, hogy mi szeretkezünk! MI, Te és én! szeretkezünk.
És valóban, ezek után be is bizonyította...bensőséges, figyelmes, érzéki, lassú, odafigyelő, meg-megálló és egymás szemében elvesző, hogy a pillanat megmerevedik, csak nehezen veszel levegőt, mert azt hiszed attól az apró mozdulattól is, melyet a mellkasod tesz, a pillanat elillan. De nem illant el, ott volt, többször is. Szeretett és hagytam hogy szeressen, ahogy Ő is hagyta, hogy szeressem.
Hagyta, hogy átadjam magam a farkának, ahogy Ő is megadta magát a vágynak, a bizalomnak, a bensőséges perceknek.
Majd adni akart, mint még soha...élményt és örömet akart okozni.
Meglepett, mert nyelve ügyes és lelkes volt, azt gondoltam azért nem adja meg ezt az élményt máskor, mert ügyetlen.
Tévedtem!
Ügyes, nagyon is.:-)

Összebújva, simogatva, szeretgetve beszélgettünk még.
Nem volt már kérdés, hogy megyek, vagy maradok?!
Már nem érdekel.
A hajnal annyira kellemes, simogató volt, hogy élveztem a hazafelé utat. Ott volt a levegőben a tavasz illata.
Lelkem feltöltve, testem kielégítve...

Mi kell még ennél több?