....és már nincs is morgás, harag, feszültség.
Tegnap korábban végzett, mint szokott, így Ő hamarabb ért haza.
Mikor hazaértem frissen fürödve várt már rám.:-)
Nem tudta, hogy mi a szándékom, legalábbis én nem jeleztem felé.:-)
(lehet, hogy az egyik olvasóm?! - szép lenne!!!!!!!!)
Elszaladtam fürdeni én is, gondolkoztam rajta, hogy ejtőzök egyet a kádban, de nem akartam az időt húzni, reméltem a nyugalom, kényeztetés, lelkem simogatása így is meg lesz. Nem leszek önző, iparkodom.
Mire kijöttem a fürdőből, már gyertyát gyújtott és a finom bor ott várt az asztalon, hívogatott, hogy kóstoljam meg.
A hálóban halk zene szólt az ágy közepén egy tányér, szépen megdíszítve alma és sajt felváltva.
Hm...talán, sokáig fürödtem így is, mert ráért erre is.:-)
Elnyújtóztam az ágyon, mint egy doromboló macska, akit már kényeztettek, szeretgettek és kielégítettek.:-)
Mélabús volt, láttam lesz miről beszélnünk.
Bort kortyolgatva, sajtot, almát eszegetve elkezdtünk beszélgetni. Nyugodtan, csendesen és őszintén.
Nem bántottuk egymást szavakkal, megkönnyebbültünk, nem volt vita, nem volt lendület bennem, mint eddig, csak nyugalom, békesség.
3 órát beszélgettük, végén már kacarásztunk és csipkelődtünk, mint régen.:-)
Majd megállapítottuk, hogy ma este így volt szép és jó, na meg kerek.
Ő nem akart többet, én nem vártam el tőle!
Nem voltam feszült, Ő nem volt frusztrált.
Gyertyákat elfújtuk, maradék bort a hűtőbe tettük és szemünkben a szeretet fénye ott fénylett. Jó volt egymás mellett csoszogva pakolgatni, alváshoz készülni.
Összebújva álomba szenderültünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2010.11.03. 09:55:01
Gritty goose 2010.11.03. 09:56:34
éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2010.11.03. 10:15:47
a férjemmel szinte teljesen kommunikációképtelen vagyok. úgy értem, az érzelmeimről, vágyaimról. minden másról teljesen normálisan. dolgozom az ügyön, de nagyon lassan haladok... már arra gondoltam, inkább írok neki leveleket...
szociologus 2010.11.03. 10:16:50
Gritty goose 2010.11.03. 10:20:52
Ha másként nem megy, IGEN, írd meg neki.
Csak kezd el....mert ez tényleg falat épít kettőtök közé.
Gritty goose 2010.11.03. 10:23:06
Na igen! De remélem, nem csak az enyémet! :-)))))