Otthon elég ritkán szoktam olvasni, ezért igen meglepett arcot vágott, mikor a szobába 3x-ra is betekintve, még mindig ugyanaz a kép tárult elé.

Fekszem az ágyon, papírhalmazok az ölembe, némely lapok összefűzve, némelyek meg csak szabadon szálingóznak az ágy matraca felé, amikor lapozok.
Nem, nem könyv, csak letöltöttem a netről, majd kinyomtattam.
A lapokba mélyedve azt sem vettem észre, hogy már az Ő térfelén is az A/4-es papírok halmaza teríti be az ágyat.
Mikor benéz, felpillantok, de látja a szemeimen, hogy fogalmam sincs mi történik körülöttem, mert a gondolataimból nem szakadok ki, ott vagyok, abban a világban, amit olvasok.
Végül úgy dönt, hogy a tévézést befejezi, mivel kedd van, bejön, leül az ágy szélére és érzékelem, végre rám figyel, eljött a mi időnk.

Rámosolyogtam, összeszedegettem a lapokat.
Megkérdezte, mi az, amit oly lelkesen olvasok.
Első mondataim alatt az arca megfelhőzött és közölte, akkor az valami kiokosító könyvecske? Akkor most már tudja, miért vagyok mostanában olyan kis tudományos.
Próbáltam figyelmen kívül hagyni a kissé cinikusra sikeredett megjegyzését.
Folytattam tovább és rájött, hogy azért ez nem így van.
Majd lezárta azzal, akkor, majd ha elolvastam, ő is belekukkant.

Kedd volt....nem volt sajt, nem volt alma, sem bor....de fogta befészkelte magát a kistérfelére és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem odabújni hozzá?!
Odabújni!?
ÉN? Hozzád!? Nem akartam mondani, nem hiszem, hogy jól hallok!
Ugyan én mindig is ez a kis bújós maca voltam, és a testi kontaktus volt a legfontosabb energia felvételem, de neki ez csak jól esett az elején, de újdonságként hatott rá!
Idővel ahelyett, hogy én hatottam volna rá és Ő bújós lett volna, én formálódtam hozzá és kevésbé igénylem, bújok.
Ezt többek között utálom magamban.
De most Ő mondta ezt, és meglepett, de jól esett. Eddig mindig azért kerültük el, mert összemelegszünk, mert elzsibbad a karja, mert...mert...szóval nem erőltettem. Ahogy azt sem, hogy kis kifli és nagy kifli formában aludjunk el.
Bár ez is nagyon fontos lenne számomra, de tudom, hogy engem is zavar, melegít, rám nehezedik....lenne rá megoldás....de nincs.
Na, szóval...volt összebújós beszélgetés.
Nem tudta, csak a vége felé, hogy a piros betűs ünnepek miatt más úgy sem lehetett volna, de nem is állt szándékában ezt kideríteni. Így bátran konstatálhatom, hogy ez a kedd, egy kellemes, összebújós, beszélgetős keddnek indult....hellyel közzel az is lett.
Kicsit több eszmefuttatást vártam volna tőle egy bizonyos témában, melyre hétfőn délben még Ő mondta, hogy lesz mit mondania és miről beszélnünk....tegnap már nem gondolta így, és nem is érezte a késztetést, hogy azt a témát tovább ragozzuk. Csak érintőlegesen beszélt róla.

Érdekesek vagytok Ti férfiak. A könyvvel kapcsolatosan privátban is kaptam valami ilyesmi kis elutasítást. Neki nem mondja meg senki, hogy mit kellene tenni és mi a tuti.
Ezért, van, aki nem is olvassa azon bejegyzéseimet.
Pedig sok okosság van benne, ha már más nem, csak az, hogy mi Nők, hogy is működhetünk, mik azok amik hiányozhatnak, vagy amik jól eshetnek.
Ha csak ezen, kedves Uraim elgondolkoztok, akkor már értelme volt írogatnom róla.:-)))))