...és nem érzem magam tőle jobban, mint előtte.
Létszámleépítés folytatódik....4 ember repül.
Én voltam az első, akit behívott, mert tőlem tette függővé a névsort.
Menni akarok, keresek állást, van levegőben valami, találtam valamit, akarok maradni?
Ok-okozati összefüggéseket elmagyaráztam.
Megnyugodott, hogy számíthat rám, mert kellek neki.
Munka, ami most kevés, az duplázódik, mást is kapunk, akik maradnak, mondhatni, mindenki, mindent fog csinálni. Azt hisz a maradék ember állományból elmondhatom, hogy én leszek az az egy, akit ez nem ver földhöz, mert eddig egyedül én jártam végig az összes beosztást.
Mindegy, most megnyugodhatnék, hogy előre láthatólag maradok.
De csak előre láthatólag....mert a hajó ettől még süllyed...nincs garancia, hogy a lecsökkent létszámmal nem fog elmerülni.
Szóval, szar van a tarisznyában.
Nyáron is lehet, hogy fél műszakkal, fél fizetésért leszünk.
És akkor most próbáljak örülni, hogy van még bejelentett állásom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.02.01. 14:40:43
Ha tudok segíteni (láttad a végzettségemet), szólj bátran! :)
Gritty goose 2011.02.01. 15:30:45
Csak nektek kellene tudni az én végzettségemet!:-)))))))))
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.02.01. 15:35:56
Pedig terjesztésben profi vagyok! :)
Ha esetleg meggondolod magad...
Gritty goose 2011.02.01. 15:52:48