...kissé puskaporossá tette a levegőt.
Szombaton az én kedvesemnek volt valami baja, de nem mondta, valószínű konkrét baja nem volt, csak Ő is menstruált.
Így inkább Ő is és én is félrevonultunk. Neki fogott egy egész napos munkálatba, én meg a lakást próbáltam rendbe kapni.
Az éjszaka meg olyan sokáig tévézett, amitől én idegbajt kaptam, mert így vasárnap mosott rongy lesz. Reggel később is kelt fel a megszokottnál, nekem meg a fejem hasogatott, mint kiderült tegnap nem csak nekem.
Már akkor éreztem a napunk el van cseszve. Ő meg érezhette, hogy harapok, így tisztes távolságból méregettük egymást, ha egyáltalán méregettük.
Érdekes volt látni, hogy nem borotválkozott, ami egyáltalán nem jellemző rá, még akkor sem, ha hétvége van. De ez is azt jelezte, hogy nem áll szándékában közelembe jönni, bár most nem nyüglődtem ezen a tényen, én sem vágytam rá (max. csak agyban).
Szokásos teendők mellett volt egy kis időm tanulni és barátnőzni, majd a lányomat kikérdezni.
Döbbenet a kiscsaj, délelőtt, amit kikérdezett tőlem szavakat (220 db), este tudta, de a saját 45 db szavacskáját múlt héten képtelen volt megtanulni, na ná, hogy karót szedett be. Mi a francért, nem értem?!
Szóval a levegő tele volt feszültséggel.
Este mire ágyba kerültem a kezem már kikészült. Sikálás, zsírtalanítás, kapirgálás, majd uzsonnakészítés, Ő meg kellemesen tévézett, nem volt semmi érdekfeszítő, csak nyomkodta, hátha talál valamit. Aztán mikor befeküdtem leveleimet megnénzni, és a szünetben bejött, kissé szemrehányóan közölte, hogy azt hittem, hogy még tanulsz. Hát nem bazd meg, kicsit én is lazítok már végre. Nem szóltam egy szót sem, csak néztem rá és mosolyogtam. Majd folytattam a tevékenységemet, ami sejtem nem tetszett neki. De én meg voltam olyan kis undok, hogy nem vettem erről tudomást. Ha neki lehet értelmetlenül tévéznie, míg én próbálom eltakarítani a hétvégi kaja maradékunkat, rendszerezni a hűtőt, akkor nekem is adassék meg, hogy netezzek egy kicsit és ne Őt rajongjam körül. Létezik a világon olyan szó, hogy munkamegosztás, amit Ő nagyon is ismer, csak nem értem ilyenkor miért nem alkalmazza?!
És akkor most mondhatja, hogy menzeszes hisztis pitcha.
Jaaa.....hát persze, ez a legkönnyebb.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
díva naíva 2011.02.07. 11:34:08
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.02.07. 11:53:31
Pedig mennyivel hamarabb végez az ember, és akár közös, akár különálló programra is több idő jut, ha összefogunk. Anno exxel lehetett ilyet csinálni, szólt a zene, néha egy csókra, ölelésre öszsejöttünk, ki-ki csinálta a maga vállalt részét, aztán kifáradva lerogyhattunk egymás mellé. :) Mással még nem volt ilyen, ezek szerint lehet, csak jó "idomítás" volt? ;)
Gritty goose 2011.02.07. 12:08:27
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.02.07. 12:25:32
aJeti 2011.02.07. 12:41:22
Gritty goose 2011.02.07. 12:52:17
aJeti 2011.02.07. 12:54:00
miben?
Gritty goose 2011.02.07. 12:57:07
aJeti 2011.02.07. 12:58:33
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.02.07. 13:04:49
Gritty goose 2011.02.07. 13:11:51
Nekem mindig ráérős volt. 28-35 között valamikor.
És akkor most elmondhatjuk, hogy ezek a kommentek most nagyon NŐI részleg volt.:-)
díva naíva 2011.02.07. 14:39:46
Gritty goose 2011.02.07. 14:43:53
Ennek én nis örülnék, ha nem eü-s probléma áll a hátterében!
Volt egy kolléganőm, neki sem volt spontán peteérése, mikor terhes akart lenni, akkor is gyógyszerrel kezelték, hogy legyen petéje.
Ilyen esetet átvállalnék, kinek a fenének kell az a fránya havi peteérés és velejáró tortúra?!:-)))
díva naíva 2011.02.07. 14:45:34
Gritty goose 2011.02.07. 14:48:30
díva naíva 2011.02.07. 14:51:15
akkor hogy védekeztek?
éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.02.07. 15:40:27
@aJeti: kinek milyen, persze :)
éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.02.07. 15:41:17
Gritty goose 2011.02.07. 15:47:32
Le kell venni, mert komolyabb bajok lesznek.
Csajok, csak annyira fáj, mint amennyire mikor felteszik.
Nyugi!
Persze, ez akkor igaz, ha nem vártatok sokat.
éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.02.07. 16:07:32