....jövő héttől?

Ma kisebb eligazításon voltam, távozó kolléga feladatait átvettem, átnéztük mit, hogyan, mikor, mivel, kivel, hova...stb.
Ültem és legszívesebben felkiáltottam volna: nem, én ezt nem akarom!
Teljes káosz van most bennem és baromságnak tartom, hogy miért ez lett főnökanyu döntése?! Tényleg miért Őt?
Sokkal egyszerűbb lett volna inkább engem, mint Őt!

Igen, gyarló vagyok, vagy gyáva, vagy tudom, már nincs értelme változtatást akarni?!!!
Fel kellene állnom, hogy akkor mégis csak én megyek, hagyjuk Őt, ahogy van, jól van, én meg fölösleges vagyok, az én munkámat majd megoldja más, vagy átveszi Ő. Az informatikai hátteret már képes lesz elvinni más is, nem olyan nagy különlegesség az, vagy majd a rendszergazdi jön és megoldja, ahogy egyébként kellene.
De nem állok fel, mert nem vagyok benne biztos, hogy találok mást, mert az angol most fontos, mert....gyáva vagyok!

De nézem a helyzetet és már Ő sem és főnökanyu sem engedné, nem menne bele ebben a cserébe. Közöttük olyan csendes utálat alakult ki, hogy a "sztornó, még sem Te mész" már nem hozna javulást. Persze, lehet, idővel és a fizetésével Ő is megenyhülne.
Nem tudom, de nem fogja ezt megtudni már senki.

Én meg ülök a szarban. Hát nem egy könnyű időszak vár ránk. Megmaradt másik kollégám is csak pislog nagyokat és vakarja a fejét. Belegondolunk nem csak a szar szakad a nyakunkba, hanem ha a cég még is (jó eséllyel) elsüllyed, akkor még a szar eltakarítása is ránk vár.

Nem, nem sajnáltatni akarom magam, ez most pusztán egyszerű ténymegállapítás.