...pedig tudja, hogy ez veszélyes.:-)))

Harmadik telefon beszélgetésünkre végre érintette, amiért tulajdonképpen hívott.:-)
Futja a köröket, bár tudja, nincs rá szükség. Persze, azt is tudja, hogy ha ajtóstul jön, falakba ütközik.
Udvarias csevegés, nevetgélés, majd nekem szegezi a kérdést: mikor láthatlak?
Hm...ez jó kérdés! - csilingelő hangon kacagok.
Nem adja fel, választ vár.
Több mindentől függ.
Végül két napot jelölünk meg, még visszatérünk rá, melyik is legyen.

Hangja már jelzi, gondolatai szárnyalnak, már nem itt jár amiről beszélünk, hanem a piszkos fantáziája talán már merevedést is eredményez neki.
Annyit mond végül, hogy akkor döntsem el, mit is szeretnék....egy asztal mellett ülve egymás szemébe elmerülve beszélgetni, vagy hogy a ruhámat lerángatva jól megdugjon?!

Mennyire szeretném, ha ezt a kérdést a párom tenné fel. Vagy, ha erre lelkiismeret furdalás nélkül válaszolhatnék. Hisz, egyértelmű a válasz, még akkor is, ha pár hónapja, vagy talán fél éve is van már, hogy azt gondoltam, éreztem, írtam, hogy már nem érdekel, már nincs hatással rám, nem akarok tőle semmit, csak barátságot.
A hiány sok mindent megváltoztat. De most nem csak erről van szó. Volt egy ebédünk, talán a nyár elején, mikor ott ültünk egymással szemben, és mintha visszamentünk volna az időben 10 évet. Újból azt az arcot láttam, és azt a szemet, akibe beleszerettem. Már jó ideje nem láttam így Őt! Máskor nyúzott, vagy lestrapált, munkás, elhízott, kicsit "szürke" volt.
De akkor, ott...más volt!
Mintha készült volna a talinkra, amit máskor nem tapasztaltam.:-(( Frissen fürödve, illatosan, nem munkás ruhában volt, hanem tetszetős ruhában, lefogyva, kipihenten, csillogó szemekkel. A szája ismét olyan cseresznye piros és duzzadó volt, amit mindig is imádtam...és akkor ott... ültem és csodáltam és arra vágytam, hogy érezzem a puha, finom, meleg száját az ajkamon.
De nem szóltam, nem jeleztem,  nem történt semmi.
Elváltunk és jött az sms: alig bírta megállni, hogy ne csókoljon meg.
Megírtam neki, hogy olyan volt most, mint a legelején, mikor beleszerettem.
Válasz...neki is az volt az érzése, és megőrült, hogy már nem abban az élethelyzetben vagyunk.
Aztán csend lett hetekig és nem hiányzott, jó volt ez így. Kicsit utaztunk a múltban, az érzelmeink tengerén, de nem lett vihar, csak kicsit felkavarodtak bennünk a dolgok. Következmény nélküli kis időutazás volt.:-)))))))))

Nem tudom, hogy 10-20 év múlva hol lesz és én hol leszek...de már 10 éve, hogy követjük egymást.
Hm...most számolok, napok kérdése és tényleg ünnepelhetnénk a 10 éves fordulónkat.:-))))))))