...mosolygósan telik a hét első napja.:-))))))))
Na igen, így festek én, ha ki vagyok elégítve.
Nem tagadom, már rám fért.:-)))
Kedvesem kezd kissé aktív lenni, aminek köszönhetően bátrabb is, és az ágyjelenetek sem maradnak el.:-)
Hétvége kicsit sűrű volt a lelki életből, de nem merített le.:-)
Miss F.-em kicsit tanácstalan, bátortalan, elbizonytalanodott...megerősítésre, gyámolításra, tanácsra volt szüksége.
Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy egy gyerek életét (AKI felnőtt lesz egyszer) mennyire el tudják cseszni a szülők! És nem is sejtik, hogy abból az elnyomott, eltiport gyerekből egy sérült, görcsös, gátlásos felnőtt lesz. És nem az Ő hibája, hanem a szülei tették azzá, akik fel sem fogják, a múlt súlyát. :-((((
Annyira nehéz megértetni vele, hogy nem hibás, nem az Ő hibája, és azért mert nem szerették, és a mai napig is kritizálják, attól még egy értékes, szerethető emberke.
Jó, tény, hogy vannak hibái, de kinek nincsenek?
Ezért fontos, hogy miként neveljük csemeténket, mert egy önálló, (jobb esetben) felelősségteljes felnőtt lesz belőle, akinek meg kell állnia a lábán, döntéseket kell hoznia, együtt kell élnie a múltjával, saját magával és az embertársaival.
Nagy beszélgetés után egy nyugodt alvás várt, aztán egy hatalmas szeretkezés, majd Mrs.Cs.-s tali, mely a várakozásunknak maximálisan megfelelt.
Olyan volt, amire számítottunk.
És a kedvesem kedve, hangulata, libidója ébredezik. Ami engem csak inspirál, de óvatos vagyok, ne hogy lelohasszam az étvágyammal.:-))))
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.08.29. 13:51:02
Kívánom, hogy így is maradjon!!!
id.chriss 2011.08.29. 14:50:16
Igaz ez a javuló libidóra és a nevelésre is.