...de ma egyértelművé is vált.
Le/bezárult egy fejezet.
Nem tudom, hogy féltékenységből, vagy tényleg így van, de nem odaillően közölte, rá is van igény.
Nem éreztem a régi féltékenységet, a dühöt, sem hisztit, hogy Ő csakis az ENYÉM.
Nem mart belülről, hogy "akkor már nem vagyok hatással rá"?
Tudomásul vettem, és az élet rendjének éreztem.
Ha nekem is más kelti fel az érdeklődésemet, akkor az Ő életében miért ne lehetne ugyanígy?!
Persze, az a tudat, hogy már nem én vagyok/leszek az Ő "szexistennője" azért az rossz, de tudom, hogy ezt az állandóságot folyamatosan fenn kellett volna tartanom.
De nem tettem, mert nem is akartam. Ennek köszönhetően, így jártam.
Kérdés, attól még megmarad az a bizalmas kapcsolat, figyelni fog rám, és törődni velem?
Megoszthatom vele féltet titkaimat, vagy már nem fogja érdekelni?
Megmossa még valaha a fejem, vagy már más lesz a szeme előtt?!
Tudom, vannak fontossági sorrendek...és én egyre hátrébb csúszok.:-(((((((((((((((
De nem vethetem a szemére....talán...igaza van.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.