... nincs több selyem szalag!
Tudtam, hogy egyszer eljön az a pillanat, nincs is ezzel semmi baj...csak..az ahogy, azzal van bajom!!!! :-(
Persze, biztosan én is hibás vagyok.
Mert miért is ne lennék? Hisz egy krízis helyzethez egy kapcsolatban két ember kell...
Mindegy hogy az most házasság, barátság, szeretői viszony...ketten vannak benne.
Ha valami nem működik, akkor az nem csak az egyik, vagy a másik hibája. Ketten csesztek el valamit.
És most nagyon elrontottunk valamit.
Sok féle képen le lehet zárni egy viszonyt, de így egyáltalán nem akarnám.
Bár, ha belegondolunk Mr.Kék esetében is idáig fajult, csak Ő keményen lezárta a dolgokat már az első percben. És én ott szerelmes voltam. Most pedig...pont a húzzuk mint a rétestésztát esete miatt lett a végén éles és kemény fal kettőnk között.
Nem, ezt nem szerettem volna.
Vele nem!
Én mentem a fejem után, élveztem minden pillanatát és próbáltam a lehető legtöbbet kiszedni a helyzetből.
Ő pedig képtelen volt következetes lenni és NEM-et mondani.
Hogy most személy szerint nekem, vagy a helyzetnek és a farkának, bízom benne, hogy tudom. De ha nem, akkor meghagyom magamnak és az önérzetemnek, na meg a magabiztosságomnak.:-)
Mindenesetre nem bírt, nem akart, nem tudott ellenállni.
Hm...döntés előtt áll.
Megy vagy marad (?!)...és már nem fogom megtudni mit is döntött, hiába beszélgettünk erről (is) több órán keresztül.
Nem tudom meg, hogy merre megy az útja, ki is lesz belőle, ha leveszi magáról ezeket az álarcokat és meri adni magát, meri felvállalni az érzelmeit és a vágyait. Nem, nem szexuális vágyait, hanem az emberi és teljesen normális értékekre vágyó oldalát.
Hiába gondolják róla azt, hogy egy érzéketlen kis pötsch...én voltam ott, én töltöttem vele 4-5 órákat...én láttam a szemében a tüzet, vagy a riadalmat, mikor kitárulkozott és én láttam mikor szemem láttára bezárkózik, majd percek múlva mégis kinyílik és tudatosan vagy ösztönből, de bízva bennem, megnyílt egy szintig nekem.
Tudom, hogy még én sem jutottam nagyon mélyre a lelkében, de azt is tudom, hogy sokakkal szemben jóval beljebb engedett.
Ha más nem, de ez az érzés hiányozni fog. Hogy bízik bennem, hogy meg akar nyílni, hogy más vagyok neki, mint az átlag.
Ez jó érzés, bárki bármit mond.
De elrontottam, elrontottuk...elszakadt egy szál.
Most elértem azt, hogy látni sem akar, hallani sem akar rólam...soha többet.
Lehet, nekem is erre volt szükségem?!
Egyébként soha nem tűnnék el az életéből?!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.