...egy olyan nap az évben, amikor megállunk egy kicsit, elmerengünk az élők sorából távozó szeretteinken.

Talán ez is egy olyan nap, mint a Valentin-nap, ami kicsit mű, hisz, nem csak ezen a napon kellene rájuk emlékezni...de ezt a napot elfogadjuk, betartjuk, tiszteletben tartjuk.
Nosztalgiázunk, mosolygunk kellemes emlékeken és elmorzsolunk a szemünk sarkában néhány könnycseppet.
Nincs közvetlen halottam még!
Bár ma egy gyertyát még is meggyújtottam egy rokon tiszteletére.

De nehéz belegondolni, mi lesz akkor mikor a közelállóim miatt kell majd megállnom.
Biztos vagyok benne, hogy abban az esetben viszont nem csak ezen a napon fogok rájuk emlékezni. Nincsenek sokan, de annál fontosabbak.

Barátnőm nem rég csak egy sort írt....
Hívtam, zokog, bár tudom ez nem a kiborulás hangja, valahol a lezárás, a megkönnyebbülés, szakítás jele.
Van érzéke a dolgokhoz. Tegnap még azt mondta, kivárja, tudja hosszú lesz a következő 1 hónap, de gyáva a dolgok elébe menni. Ma még sem bírta ki, kiprovokálta azt, amit tudott...nincs tovább, kapcsolatuknak annyi. Sajnos bizonyos dolgokban igazam volt, a megerősítést ma kapta meg.:-(
Tudja, hogy felőrlődött, kiégett benne a Nő, tudja, hogy ez csak megkönnyít bizonyos dolgokat...de én is tudom, egy kapcsolatot is el kell gyászolni, el kell "temetni".
Hagyom, hagy sírjon, hallgatom csapongó gondolatait, akadozó szavait.
Lassan megnyugszik és már kacajt is hallok a vonal másik végéről.

Én meg itt fekszem...már meghallgattam barátnőmet, előtte anyukám problémájára próbáltam megoldást találni...csak azt nem tudom velem ki fog foglalkozni?! :-)
Nem, ez nem panasz.:-))))