....ami elképzelhető.:-) Volt ünneplés, vita, szeretkezés, meghittség, vendéglátás.
Pénteken a hetet még azzal zártam, hogy a fejemet tágítottam egy hosszabb angol beszélgetős órával.
Nem volt most felemelő élmény, jóval többen voltunk, mint múltkor, de egy nőci sokkal többet is beszélt, mint múltkor.
Meglepően tapasztalom, hogy Ők sem tudják a nyelvtant jobban alkalmazni a beszéd folyamán, mint én, csak a szókincsük gazdagabb és bátrabban pakolgatják össze-vissza a szavakat.
Lemerülten, sikerélmény nélkül hazaértem.
Kedvesem már várt, beszélgettünk egy kicsit, majd úgy éreztem jó lenne ezt még folytatni. A héten úgyis keveset beszélgettünk, ennek köszönhetően levélben próbáltam megtudni tőle, hogy mi a gondja, de konkrét választ nem nagyon kaptam. Gondoltam, akkor most beszélgessünk egy kicsit. Bár fáradt, nyűgös, kissé ingerült voltam, de kíváncsi voltam rá, a gondjaira.
Végül elmondta, ötleteltem, Ő meg csak kifogásokat keresett, hogy miért is ne kelljen meglépnie. Én meg ingerült lettem tőle, hogy a fene egye meg, a problémák azért vannak, hogy megoldjuk, nem azért, hogy gyártsunk mellé még többet.
Ha strucc politikát akar folytatni, attól még nem oldódik meg semmi, ahogy a szexuális életünkben sem. Szerinte megint türelmetlen vagyok. Mert januárban minden hétvégén volt szex. Jaaa...csak szeretnék szenvedélyt, vágyódást érezni és nem beprogramozott, előre eltervezett szexben részt venni. Persze, már megint én vagyok a marha, minek vágyódom ilyenekre?!
Aztán lefeküdtünk békességben.:-)
Szombaton délelőtt még morgolódtam egy kicsit, mert a lakás üres volt és nekem kedvem lett volna, de egyéb más dolgok miatt nem ért RÁ(m). Nem is akart szeretkezni, mert most azok a más dolgok foglalkoztatják. De rosszul esett, hogy eszébe sem jut, hogy gyorsan a kedvemre tegyen...hogy lenyugodjak, hogy csendben maradjak utána. Nincs 10 perce rám és az orgazmusomra...pedig nem kell több. Jeleztem neki, hogy ez azért fájó nekem. Nem értette, miért van már megint lecseszve, nem látom, hogy nyakig almás, mert éppen tölti a husit?! De látom, de azt is láttam, hogy van még bőven időnk és ha előbb oda tudott 5 percre bújni hozzám, akkor már csak 10 perc kellett volna a teljes kielégülésemig. És ez nem csesztetés, csak jelzés, hogy "látod, az az a pillanat, amiről általában beszélek, a szex mindig az utolsó helyen van".
Valószínű elgondolkozott rajta, és iparkodott mihamarabb végezni, én próbáltam segíteni neki, de csak 2 kéz kellett hozzá.
Mikor végzett oda jött hozzám...és szánt ránk 20 percet...nem kellett több.:-)
Este Mrs.Cs. kissé kiakasztott. Egy bizonyos témában vitáztunk. Nem tudott meggyőzni, mert nem is voltak észérvei, én meg nem tudtam meggyőzni, mert konzervatív és földhöz ragadt. Nem is volt nyitott arra, amit mondok, így fölösleges volt a vita is.
Aztán mi mosolyogva bújtunk az ágyba, míg azt hiszem Ők pufogva távoztak tőlünk és a párja még hallgathatta hazafelé a szónoklatát. Főleg, hogy Mr.Cs. osztotta a nézetemet.
Hétvége többi része tanulással, lustizással telt, kellemesen és nyugodtan.
Na náááá...hormonjaim le lettek csillapítva.:-)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.02.28. 11:05:39
Azért minden jó, ha vége jó... :)
Gritty goose 2011.02.28. 13:08:32
Tudod....valahogy az az érzésem, hogy nem a látványommal, hanem az érzetemmel hatok rá.
Így meg eszembe sincs...néha eljátszom a gondolattal, hogy egy harisnyakötőt kellene venni....de aztán rájövök, a narancsligetes combomon hogy nézne már ki a combfix? És ha nekem nem tetszik, neki még annyira sem!:-(
Inkább marad, a hagyjuk kategória.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.02.28. 13:12:39
Eddig nekem sem tetszett, de találtam megfelelő méretet, és a fekete szín amúgy is slankít. :)))
Vesd be magad!!! Kacérkodj! Suttogj mocskos dolgokat a fülébe! Vagy csak úgy véletlenül említsd meg, hogy éppen benned vannak a gésa golyóid...
Vagy miközben főz, Te térdelj le elé, és kényeztesd...
Mittudomén, valami csak hat rá...
Bár ismerek olyat, akinél semmi nem jön be... :(
De a leírásodból a párod nem ilyen. :)
Gritty goose 2011.02.28. 13:36:33
Az hogy agyban ott van-e azt pedig Ő tudja, na meg befolyásolni is.:-((((
Képtelen vagyok hatni a problémákra, ill. annak félretételére, csak veszekedéssel, morgással....:-((
Küldtem már pikáns sms-t, míg Mr.G-t beindította, addig a páromat hidegen hagyta, vagy zavarba hozta.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.02.28. 13:38:11
Sajnálom....
Ifigenie 2011.02.28. 14:13:33
Gritty goose 2011.02.28. 14:23:22
Ahogy próbálom én is otthon nem rágódni a benti hülyeségeken, vagy az barátnőimmel, apámmal megélt konfliktusaimat érzékeltetni vele.
Ha ez sikerülne neki, akkor egy szavam nem lenne, meghallgatom és menjünk tovább. De ha a szexuális problémákat, az ingerültségét, a fáradtságát ezekre a problémákra vezeti le, akkor oldjuk meg, keressünk rá megoldást....vagy engedje el őket és ne engedje, hogy rágja belülről.
Beszéljünk róla, ne őrlődjön, próbáljuk megoldani....
díva naíva 2011.03.01. 09:10:25
Gritty goose 2011.03.01. 09:28:57
zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2011.03.04. 09:00:25
- ez gáz...
Gritty goose 2011.03.04. 09:18:32
Ezért küzdök, hogy megértse, hogy ez megváltozzon.
Néha pedig feladom a reményt is és ilyenkor van az, hogy nekem szerető kell, és akkor neki állok keresni.
zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2011.03.04. 10:10:41
Neki állsz keresni... de mi lesz ha egyszer találsz is? :-)
Gritty goose 2011.03.04. 12:53:04
Legalábbis ez a célom.
zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2011.03.04. 13:46:27