...ezerrel.:-)))))))))) Ez volt a hétvégén.:-)))
És még az sem zavart, hogy kissé összekaptunk ismét a gyerekin.
Biztos, én vagyok rosszul összerakva, de a veszekedés, kiborulás közben, közvetlenül utána azt éreztem, hogy én most szeretkezni akarok vele. Kimondtam, amit gondoltam, és megkaptam, amire vágytam.:-)
De ez azt hiszem, csak azért alakulhatott így, mert előtte csurig lett töltve a tankom.:-)))
Igen, a Chapman-es szeretet tankom.:-))))
Az úgy volt, tisztelt bíróság....:-)
...hogy eláztunk, majd tekertünk és ismét eláztunk, de nem adtuk fel, még 14 km volt hátra, és még mindig tekertünk, sokat nevettünk, ismeretlen, idegen, mindegy, mert mosolygósak voltak és nyitottak, tekertünk és hecceltünk. Majd ebédeltünk és leszakadt az ég, de mi csak nevettünk, mert már zárt helyen voltunk.
Aztán jött az öcsém, aki nem is az öcsém, de még is annak érzem, ahogy Ő is a nővérének tart.
Bár állítom, hogy igaz barátság csak a szex után alakulhat ki, jelen kapcsolatra ez nem igaz, közöttünk szex soha nem volt....mégis, mély és bizalmas kapcsolat van. Imádom és imád. :-))) Ezért mindig minden vele töltött perc boldoggá tesz.
A kettőnk kapcsolata valami megmagyarázhatatlan, de szerencsére az Ő párja is elfogadja, hogy a mi kis ölelkezésük, bújásunk, pillantásaink nem a nőnek és a férfinak szól, hanem valami megfoghatatlan szállnak, ami közöttünk van.
Sokat beszélgettünk most is, megnyugtatott és megnyugtattam, töltött és töltöttem.
Majd az éjszakai vetítésen megnéztük a Másnaposok 2. -t. Hm...néha azt éreztem, a vállára borulva ott alszom el, néha meg kacagtam, de már lehet, hogy csak a fáradtságtól.
Egyszer megnézhetős dobozba tettem ezt a filmet. Aminek a párom nem örült, mert akkor Ő kivel fogja megnézni?!
Mosolyogtam, mert az egész majd nem 24 órás távollétemből annyit sérelmezett, hogy moziba mentem.:-)))) Nem zavarta, hogy nincs velem, az sem, hogy akár pasizni is pasizhatok, meg az sem, hogy öcsémmel vagyok, aki férfi...csak, hogy moziba mentem nélküle. Persze, megbízik bennem, és az öcsémre ha féltékeny lenne, azt hiszem a legrosszabbat tenné a kapcsolatunknak, de megérteném, mert tudom, hogy nem hétköznapi a mi kapcsolatunk.
Mindenesetre rég volt ennyire jó hétvégém.:-))))))))) (a rosszabb perceket leszámítva, tökéletes volt)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.05.30. 12:44:14
Holnap egy sikeres vizsga, és (majdnem) minden a helyére kerül. ;)
Gritty goose 2011.05.30. 15:15:01
Na az biztos nem lesz. Bár...itt megbukni nem lehet, max. egy nagyon gyatra eredményt lehet elérni. Na, most ezt fogok!
Képtelen vagyok tanulni, most is majd elalszom.
De angol könyvet olvasok, ha már kétoldali munkaundoritiszem van ma.:-)))
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.05.30. 15:26:21
Húúúú, amúgy detto, én is, csak nem olvasok. ;)
díva naíva 2011.05.31. 10:34:28
Gritty goose 2011.05.31. 10:45:14