My secret

...mikor egy kedves barátodnál érdeklődsz a hogyléte felől és az élete alakulása iránt és azt a választ kapod, hogy..."leírtam a naplómba!"

Igazán nem tudtam sírjak vagy nevessek?!
Ez most vicc???!

Tényleg ott tartunk már, hogy nemhogy személyesen nem találkozunk, de már telefonon sem csevegünk, csak simán oda veti, hogy...olvasd el ha érdekel?!
Nem, tény, nem ezt mondta, de a "tulajdonképpen leírtam a naplómba" nem sokkal többet jelent számomra.

Nos, nem, nem olvasom a naplóját, sőt, senki naplóját ma már nem olvasom.
Egyszerűen nincs időm és nincs is kedvem. ÉN rá vagyok kíváncsi és nem a külvilágnak írt, kicsit exibicionista hiányérzet kielégítésére létrejött naplóra.

Számomra a napló egyébként is egy szent dolog.
Van persze több féle napló.
Az enyém a titkos, a lelkem egy részét kiadó, taglaló, néha nyekergő, néha csacsogó, néha depis, néha túl őszinte...de az enyém. És nem az ismerőseimnek írom, nekik meg főleg nem is írnám...magamnak és annak, akit érdekel, erre tévedt és tetszik a stílusom.
Ennyi, nem több. Eszembe sem lenne ebből informálni a barátaimat.

Régebben a faszbukot azért utáltam, mert a lusták oldalának gondoltam. Bár ez a véleményem ma sem változott. Sokan ma is lusták ahhoz, hogy vegyék a fáradtságot, hogy egyesével, személyesen elmeséljék az adott személynek a dolgaikat, simán kibasszák az idővonalukra, és tessék olvasni, nézni, velem örülni.
Hát, nem...nekem kell a "neked, veled vagyok" érzet.

Sokáig nem is mentem fel, sokáig nem is posztoltam, és ma már ismét nagyon keveset osztok meg magamból.
Aki kíváncsi privátban, chaten megkeres.

A naplómat sem tudom egyáltalán tudják-e, hogy van és hol?
Ha esetleg volt valamikor mikor elfeledkeztem magamról és megadtam, na azt sem tudom, hogy kinek és mikor?!
Szerintem egy kezem elég, ha tudnám, megszámolnám.

De igaz az állítás, nem vagyunk egyformák.
Tudomásul veszem és elfogadom...a kapcsolataink minősége is változik, formálódik.